Első

1. fejezet;Az ismerkedés kezdete

1.részlet

- Szia, mit adhatok? - kérdeztem mosolyogva egy új vendéget. Jó kedvűen köszöntem, pedig nem voltam az.
- Szia, egy colát kérek! - mosolygott vissza a vendég. Ő az est első vendége, akit kiszolgálok.
- Máris adom! - léptem el előle. Gyorsan kitöltöttem majd oda adtam neki.
- Tessék itt a co... - néztem rájuk. Az előbb még egyedül volt. - ti a ...
- Kérhetek egy narancslevet? A tesóm elfelejtett! - öklözte vállon a jobb a bal oldalit.
- Aha! - bólogattam le esett állal, majd neki is töltöttem egyet. Közben valaki a pulthoz ült tőlem jobbra. Pont az Ann és az térfelem határ vonalára. Azonnal oda léptem hozzá.
- Szia mit adhatok? - kérdeztem, mire Ann is észrevette, hogy a határon állok.
- Egy whiskyt! - sóhajtotta. Nem nézett ki huszonegynél többnek.
- Elkérhetem a személyidet? - kérdeztem. A pasi eléggé mérgesen nézett rám.
- Mi a probléma? - lépett mellém Ann.
- Elmúltál már huszonegy? - kérdeztem a pasit.
- Persze, hogy el. Csak porlik a vesém, szívi. Lecsúszna pár korty! - hajolt közel hozzám. Ann látta rajtam, hogy elönt a méreg, majd arrébb lépett. - de ha már nem hiszed el, hogy elmúltam huszonegy, akkor adj egy narancsot! - vigyorgott rám.
- Máris! - sziszegtem a fogaim közül majd megfordultam. Kerestem egy narancsot, majd kaján vigyorral megfordultam és lecsaptam elé azt.
- Itt a narancsod, szívem! - vigyorogtam majd vártam, hogy kiakadjon. Rühellem a bunkókat!
- De én nem ezt...
- Ha valami nem tetszik, ott az ajtó és leléphetsz. Plusz úgy látom, hogy nálad Parasztfalván a kérem szó valami káromkodás vagy egy idegen szó! - hajoltam ugyan úgy elé ahogyan ő elém. Vártam pár másodpercet, majd elmentem előle és oda adtam a narancslevet a régebbi vendégemnek.
- Ezer bocsánat csak - nyújtottam a kezemet jobbra ahol ült az újabb vendég. - nem kedvelem a bunkókat. - mondtam mikor már majdnem letettem elé a poharat rá néztem. - te az előbb még ott ültél! És colát ittál. - néztem mindkettőjükre felváltva.
- Honnan jegyeztél meg? Általában összekavarnak minket! - magyarázta a jobb oldali.
- Jó megfigyelő vagyok! - tettem le a másik elé a poharat.
- Lou! - mondta halkan Ann. Nem figyeltem rá.
- Turisták vagytok, igaz? - kérdeztem.
- Igen.
- Írországból jöttünk!
- Pontosan LA-ből. Mert ott voltunk. De Írek vagyunk. - vágtak egymás szavába.
- Értem.
- Kicsi! - szólított ismét Ann. Kérdően néztem rá. - gyere már! - mondta kínosan.
- Egy pillanat! - mondtam az ikreknek, majd Annhez léptem. - mi van már?
- Ők tudod kik? - húzott el. - Az ikrek!
- A hülye is látja, hogy ikrek. - morogtam.
- Jaj Lou! A Jedward. Tudod, akikkel teli van a falam! - magyarázta.
- Ja persze. - néztem az ikrekre, akik minket néztek. - nem király, hogy pont hozzám ültek? - vigyorogtam Annre.
- Bekaphatod! - morogta.
- Ha már így mondod nem is kérek autogramot! - motyogtam majd elindultam vissza a vendégeimhez.
- Kértél volna? - kérdezte.
- Szóval ikrek és írek! - léptem eléjük. - ez tök király lehet. Soha nem voltam még Európában.
- Még soha?
- Nem, de szeretnék! - mosolyogtam majd Annre néztem, aki tátott szájjal bámult.
- Tök király hely. Főleg Dublin!
- Majd egyszer! - motyogtam, majd megláttam, hogy megint az a pasi közeleg a pult felé akit az előbb elküldtem.
- Jó estét. Sam Ferrel vagyok, ellenőr! - lépett a két iker közé az igazolványát az arcomba nyomva. Megnéztem a pasit, majd az igazolványán képet.
- Biztos, hogy maga ez? Itt egy kicsit öregebbnek néz ki, de amint látom huszonöt éves. Elég jól tartja magát! - mosolyogtam rá.
- Ezért küldenek engem. Fiatalabbak nézek ki a koromnál. - tette el az igazolványát.
- Az előbbiért ezer bocsánat.- sütöttem le a tekintetemet. -  De nem szeretem, ha bunkó valakivel a vendég! - magyaráztam.
- Oh ugyan már. Nem tudhattad, hogy ellenőr vagyok. És helyesen cselekedtél. Majdnem elnevettem magam. De hol a főnököd? Beszélni szeretnék vele! - kérdezte. Csak a kezemmel a pult végére mutattam. Ott ült a sokadik főnököm. Sam lassan sétált oda hozzá, majd csúsztatta oda az igazolványát.
- Lou? - szólított Ann.
- Mi az?
- Holnap ugyan ekkor? - kérdezte.
- Mintha nem egy házban laknánk, te eszes!
- Tudom, de vagy nyolc helyen dolgozol, és soha nem tudom, hogy hol. Szóval...
- Ugyan ekkor, majom! - vigyorogtam, majd oldalra fordultam az ikrekhez, hogy autogramot kérjek a legjobb barátnőmnek, de már nem voltak ott. Csak egy ötvendolláros volt a pulton a két pohár között.
- Ezek hülyék! - tettem el a pénzt. Pedig csak tizennyolc dollárba került volna a két pohár ital!

Ahogy haza értem ruhástól estem az ágyba . Nem törődtem azzal, hogy zuhanyoznom kellene vagy fogat mosnom. Csak ezt akartam. A puha ágyamat. Lehunytam a szememet, majd a holnapi napot átgondoltam. Holnap kezdek azon az új szórakozóhelyen. Sokan lesznek! Rengetegen, hisz péntek lesz. Ahogy ez átfutott az agyamon azonnal kipattant a szemem. Akkor lépett ki Mitch a fürdőszobából csípőre csavart törülközőben. Nap barnított bőrén pár vízcsepp még ott kószált. Izmos teste maga volt a leány álom!
- Szia! - motyogtam.
- Szia Lou! - lépett közelebb, majd egy apró puszit adott az ajkaimra. Mitchel hét hónapja vagyunk együtt. Nem kellett sokat randiznunk, hogy járjunk. Most viszont mondhatnám, hogy összeköltöztünk, de nem. Mert jó barátok is vagyunk és közösen béreljük a lakást. Plusz Ann.
- Milyen napod volt? - térdelt az ágy mellé.
- Hosszú! - nyafogtam. - miért nem jöttél be este? Mindig bejössz! Hiányoltalak! - motyogtam, majd gesztenye barna szemeire meredtem.
- Játszottunk a fiúkkal és ... - magyarázta, de a mutató ujjamat a szájára tettem, majd nagy nehezen feltoltam magam az ágyról és az ajkainak estem. Kezemet a vállára tettem és tolni kezdtem lefelé a padlóra közben lemásztam az ágyról.
- Bébi ez - motyogta mielőtt teljesen lenyomtam volna.
- Ez mi? - kérdeztem.
- Nagyon jó! - morogta, majd beszívta az alsó ajkamat és magára húzott. Élveztem a csókot, mert egész nap erre éheztem. Arra, hogy megnyugtasson és szeressen. Ahogy egyre vadabbul csókolt úgy csúsztatta a kezét a pólóm alá és kezdett simogatni.
- Mitch - húzódtam el tőle, de visszarántott. Kezét még feljebb csúsztatta. - Mitch! - fogtam meg a kezét majd  felültem. - ez egy kicsit...
- Tudom! Nem akarod elhamarkodni. - sóhajtotta, majd elvette a kezét.
- Sajnálom! - motyogtam majd leszálltam róla és levettem a cipőmet. Kimentem a nappaliba és leültem a kanapéra. Most biztos azt gondolja, hogy mennyire félek a szextől. Pedig nem így van! Csak tényleg nem akarom elhamarkodni. És attól félek, hogy elmegy ha megdöntött. Mert rossz a szex!
- A francba! - morogtam, majd a tenyerembe temettem az arcomat. Ki találta ki a szexet? Olyan megalázó, ha abban vagy rossz. Főleg egy olyan pasival, akinek már van tapasztalata. És nem is kevés. Volt vagy nyolc csaja előttem és mindegyikkel... Mi van, ha én leszek az első, aki a legrosszabb és elmegy? Ahogy erre gondoltam egy könnycsepp folyt le arcomon.
- Mi baj? - kérdezte majd leült mellém.
- Jól tudod! - néztem lefelé.
- Tudod én szex nélkül is szeretlek! - húzott magához, majd átölelt.
- Tudom, de meddig fogsz még várni? Nem húzhatom sokáig! - motyogtam a mellkasába.
- Nem. Érdekel. - tagolta. - azt mondtad, hogy nem akarod elhamarkodni, ahogy a nővéreid és teherbe esni! Ezt én se szeretném. De tudok várni. - fogta két tenyere közé a fejemet. - ameddig csak akarod. Ha majd úgy érzed, akkor átesünk rajta! - mondta, majd egy puszit adott a homlokomra. - szeretlek! - mosolygott majd a fejemet a mellkasára hajtotta. Szíve nyugodt volt.
- Nagyon sajnálom! - motyogtam majd a fejemet a mellkasába nyomtam. - nehéz megtürtőztetni magam. De ha egyszer csináltunk utána nem tudsz leállítani! - néztem rá könnyes szemekkel. - az egész családom perverz! - figyelmeztettem.
- Ezt vegyem fenyegetésnek? - húzta össze a szemöldökét.
- Csak figyelmeztettelek, ha egyszer csináltuk utána nem lesz megállás. - mondtam. - és akarom a szexet. Nagyon is, csak még szeretnék várni egy kicsit! - néztem a szemeibe.
- Ilyenkor úgy, de úgy meg tudnálak verni! De komolyan. Olyan aranyos vagy és imádni való! - vigyorgott. - szóval nem lesz megállás?
- Nem! - mondtam majd sunyin elmosolyodtam.
- Már alig várom! - adott egy puszit az ajkaimra, majd magához húzott. Szóval még is nagyon szeretné már?! A francba. - én azt hiszem, lefekszem! - tolt el magától majd felállt. - jössz? - fordult felém.
- Nem. Még nem vagyok álmos! - mosolyogtam.
- Hát te tudod. Én dög fáradt vagyok! - nyújtózkodott egyet. - jó éjt! - hajolt vissza hozzám, majd egy puszit adott a számra.
- Szép álmokat! - motyogtam, majd egy hosszabb csókot adtam neki.
- Ez finom volt. - motyogta álmos hangon, majd bement a szobába. Hallottam, ahogy bedől az ágyba majd azt, hogy Ann szobájában csukódott a fürdőszoba ajtó. Semmi kopogás nélkül mentem be hozzá. Úgy éreztem, hogy soha nem érek oda. Remegtek a lábaim és szaporán vettem a levegőt.
- Picúr, megint elbasztam! - csuktam be az ajtaját halkan.
- Jesszusom Lou! - ugrott egyet majd rám nézett. - ne! - vágott savanyú arcot.
- Mint mindig. Üdvözöltem és nem bírtam abba hagyni a csókot! - mondtam lehajtott fejjel. - aztán a kezét a pólóm alá csúsztatta.
- Jaj Kicsi! - lépett elém majd átölelt.
- Biztos azt hiszi, hogy olyan vagyok, mint azok a stréberek, akik undorodnak a szextől! De én nem vagyok olyan. - zokogtam a vállába. - miért vagyok mindig ilyen pancser? És szerencsétlen?
- Senki sem tökéletes. - mondta. - és a francba is mindig elsírod, magad mikor elutasítod!
- Mert nem akarok téma tárgy lenni ilyen téren. - húzódtam el tőle. - hű tegnap este úgy megnyomtam, hogy sikoltozott! - mondtam mély hangon. - érted mire célzok?
- Persze. Csak azt nem értem mitől félsz? Hogy teherbe esel? Hisz mióta elhívott randizni szeded a bogyókat! - lépett el tőlem.
- Attól, hogy elmegy! - motyogtam.
- Hisz a szexnek ez a lényege! - vigyorgott rám.
- Bolond, nem úgy értettem! - morogtam - Hogy itt hagy a szarban.
- Ha el akarna hagyni már rég elhagyott, volna! És vár. Vár rád, mert szeret. - mondta.
- Igaz!
- Én a helyedben most átmennék és megerőszakolnám! - vigyorgott.
- Könnyű mondani! - nyitottam az ajtaját. - jut eszembe. - fordultam meg. - Jamesszel mi a helyzet? Megint vele vagy?
- Húzzál innen! - csapta be az orrom előtt az ajtót.
- Tudod, hogy megint elhagy majd és megint...
- Sálálá nem hallak Louise! És fogd be a szádat, mert mindig teljesül, amit mondasz! - kiabálta.
- Halkabban már! - mondtam halkan majd elindultam a szobám felé. Elmosolyodtam mikor megláttam, hogy Mitch úgy alszik, mint egy büdös bogár. A feneke az égnek meredt. Nagyot sóhajtottam majd tovább mentem a fürdőbe és lezuhanyoztam. Azt gondoltam, hogy semmi nem jár, majd a fejembe, de mire visszamentem és megláttam Mitchet azonnal az jutott eszembe, hogy meddig fog még várni. Meddig fogja kibírni szex nélkül? Vagy kibírni mellettem?

Pityeregve feküdtem le és keltem fel. Nem sokat aludtam. Szinte semmit. Inkább azt néztem, ahogyan Mitch édesen szuszog és motyog. Hatkor másztam ki az ágyból és jöttem be dolgozni.
- Ilyen korán? - kérdezte Henry a főnököm.
- Nem tudtam aludni! - mosolyogtam.
- Hamarabb is kinyithatunk. Seriff is itt van! - mutatott be a konyhába. Seriff a szakácsunk az étteremben, aki nagyon ügyel a tisztaságra és arra, hogy minden a legfinomabb legyen.
- Látom már megterítettél! - mosolygott Henry.
- Régóta bent vagyok! Már pár menüt is elkészítettem. - ugrattam Henryt. - szerintem nyithatunk! - mondtam mosolyogva. Néztem, ahogyan az ajtóhoz sétál és elfordítja rajta a táblát a NYITVA feliratra. Mosolyogva kötöttem fel a kötényemet és vártam az első vendéget.
- Kicsi - szólított Seriff. - ettél már valamit?
- Nem, de nem is vagyok éhes! - fordultam felé.
- Hopp ott az első! - mutatott az ajtóra. Meg vártam, míg leül, majd oda mentem.
- Jó reggelt, mit hozhatok? - kérdeztem.
- Egy kávét és egy palacsintát kérek. - mondta a pasas.
- Azonnal. - jegyeztem meg a fejemben, majd oda mentem pulthoz. - egy palacsintát. - kiáltottam Seriffnek.
- Már is! - intett Seriff. Pipiskedtem, majd benyúltam a pulthoz a jegyzeteimhez. - egy kicsit balra. Nem annyira. Visszább egy kicsit - irányított Seriff.
- Áh meg van! - kaptam fel a jegyzetet. - köszi! - mosolyogtam Seriffre. Hallottam, hogy bejön valaki ezért megfordultam és oda mentem az asztalához. - Napos reggelt, Luke! Hogy van?
- Jó reggelt Louise. Jól vagyok, de tudod milyen ez már ötven felett. - motyogta az öreg.
- Aki soha nem öregszik meg az nem tudja. - vigyorogtam rá. - mit hozhatok?
- Egy hagymás rántottát, aranyom. - mondta.
- Vigyázol az alakodra? - írtam fel a rendelést.
- Csak javában! - morogta, majd elléptem mellőle.
- Kicsi, a frászt hoztad rám! - állt elém Ann. - még jó, hogy megbeszéltük, hogy...
- Kész a palacsinta! - csengetett Seriff.
- Bocsi várnak a vendégek! - mentem a pult mögé. Elvettem a kávét, majd a palacsintát és elindultam a kettes asztalhoz.
- Itt a kávé, és a palacsinta. - tettem le elé. - csak szóljon, ha bármire szüksége van! - mondtam, majd átléptem a hármas asztalhoz. Ami nem az enyém. Itt is felosztottuk Annel a vendéglőt.
- Jó reggelt - néztem a vendégekre - ohó, már megint? - mosolyodtam el...

Prológus

"Voltál már egyedül? Nagyon egyedül? Barátok nélkül? Család nélkül? Reménység, szeretet, megtűrés nélkül? Igen, pont ezt érzem, miközben anyával veszekszem. Vagyis csak dobálja a szavakat én meg úgy szólok vissza, mintha nem is érteném, amit mond. Megszoktam, hogy így beszél velem. Régen rá jöhettem volna, csak akkor még nem vettem észre, hogy így beszél. Tizennyolc éves fejjel már rájöttem. Persze a másik két nővéremmel nem beszél így. Csak velem, mert nekem más az apám. A kedves Evans család. Csak én Hawking vagyok. Egy teljesen idióta apától, aki még a születésnapomat is elfelejtette, jó pár éve és szerintem nem is tudja, hogy létezem. Persze, biztos annyit piált, hogy semmire nem emlékszik.
A nővéreim apja, pedig meghalt. Jóval az én születésem előtt.A nővéreim mindig azt mondták, hogy én vagyok a szent és a sérthetetlen. Pedig ez soha nem volt így! Mindig rám nehezedtek a családi problémák, a szegénység, testvéreim problémái és minden más kis dolog. Anya mindig rajtam töltötte ki a dühét, amit a két drága nővérem csinált. Vagy Dorothy két éves lányának viselkedése. Persze innen jött, hogy én nem szeretem a gyerekeket, mert mindig elküldöm vagy lepasszolom. A másik nővérem Chetherine, akivel mindig jól kijövök, de ő már nem velünk lakik. Éppen várja az első babáját. Anya viszont ő érte is engem hibáztatott. Ekkor borultam ki. Elegem lett a családomból!
- Miért kell mindig engem csesztetned? És ugráltatni? Miért anya? - buktam ki.
- Mégis kit ugráltassak? - ordított ki a konyhából.
- Mondjuk felállsz és megcsinálod! - morogtam az ágyamról.
- Egész nap a gép előtt ülsz. Nem csinálsz más csak netezel! - kiáltott Dorothy a gép elől.
- Nem tudom ki ül most is ott! - ordítottam vissza.
- Én már főztem! - nyávogta.
- De van egy lányod, akit nevelned kéne! Most is itt van velem! - simítottam végig Jessie haját.
- Louise hagyd abba! - szólt rám anya.
- De ő kezdte!
- Okos enged, szamár szenved! - jött be a szobába anya.
- Szenvedj Louise! - mondta Dorothy.
- Te csak facebookozzál! - kiabáltam.
- Hagyjad már! - mondta halkan anya.
- Nem hagyom! Soha nem csinál semmit és mindig én vagyok érte lebaszva! - álltam fel.
- Én nem csinálok semmit? Mindennap főzök a beledbe! - jött át Dorothy.
- Főzni ki nem tud? Nem nagy kunszt! - mondtam.
- Ma is szépen elpakoltam meg minden! - mosolygott rám Dorothy.
- Amit én csináltam, de mindegy!
- Louise hagyd már! Szép rend van. Soha nem volt még ilyen tiszta a ház! - mosolygott anya. Akkor borult el minden az agyamban és lettem még idegesebb és dühösebb.
- Én takarítottam ki! - néztem anyára.
- Tudom, hogy a gép előtt ültél nem kell tagadni! - mondta flegmán anya.
- De én nem ültem ott!
- Egész délelőtt csak! - vigyorgott ördögien Dorothy.
- Mikor költözöl már el? - förmedtem rá.
- Miután te!
- Hagyjátok már abba! - morogta anya.
- Nem! Mindig őt véded! - nézett mérgesen Dorothy anyára.
- Hah! Ez nem igaz. - mondtam.
- Mindig is te voltál a kis kedvenc! - morogta.
- Ez nem igaz! - mordult fel anya. - Louise csak a legkisebb volt! Ezért védtem régen.
- Igen és ezért nem tudom magamat megvédeni, mert mindig helyettem beszéltél és mindent a számba rágtál! - néztem anyára.
- Louis ne erőlködj! Te csak egy megtűrt személy vagy ebben a házban. - mosolygott Dorothy.
- Meg egy betolakodó! Ugyan tudom, hogy engem soha nem szerettetek! - gyűltek össze a szememben a könnyek.
- Csak megtűrtünk! - vigyorgott még mindig az öntelt nővérem. - de te sem szerettél minket!
- Hogy viszonoztam volna amit nem tudtam? Hogyan? - emeltem fel a hangomat.
- Ó Louise nagyon kinyílt a csipád! - fintorgott anya.
- Mert már torkig vagyok, hogy mindig én vagyok a hibás bármit csinál a másik két jó madár vagy mit nem! - néztem anyára.
- Nem csináltak semmit! - morogta.
- Épp ezaz. Most is őket véded!
- Mert minket szeret! - mosolygott Dorothy. Huszonöt éves és úgy viselkedik, mint egy öt éves.
- Persze, hogy szeret! És anya - fordultam felé. - te szeretsz engem? - folyt le az arcomon egy könnycsepp.
- Hogy kérdezhetsz ilyet? - nézett rám mérgesen.
- Igen vagy nem? - kérdeztem. Nem válaszolt csak bámult a levegőbe. Egyértelmű volt, hogy nem. - tudhattam volna! Csak egy hiba vagyok igaz? Egy nagy hiba! - töröltem le a könnyeimet. - én csak annyit kértem, hogy iskolába tudjak járni...
- Jaj ne sírj hugi! Legalább mindenki utál! És nem tűr meg! - vágott a szavamba Dorothy.
- Válassz anya. Én vagy Ő? - kérdeztem idegesen.
- Dorothy... - sóhajtotta. Szipogtam egyet, majd elfordultam tőlük és elkezdtem összepakolni..."

- Nem tudtam mihez kezdjek magammal. Tovább ott nem maradhattam. Elmentem Denverbe busszal, onnan pedig ide repülővel. Orlandóba. - magyaráztam Mitchnek az ebédlőasztalnál. Ahogy vissza emlékeztem szörnyű volt.
- Szóval ezért vagy ilyen szótlan!? - kortyolt a narancslevébe.
- Nem akarom, hogy a múltam miatt ítéljenek el! Vagy piszkáljanak. - néztem ki az ablakon.
- De e miatt nem is lehet téged piszkálni. - mondta Mitch.
Egy Orlandói családnál lakok egy éve. Kedvesek és befogadtak, ami számomra nagyon fura. Nem beszélek szinte senkivel. Ann White, aki úgy viselkedik velem, mintha a testvére lennék és Mitch most elsőnek szólt hozzám. Mindketten befogadtak, ahogy én is őket.
- Viszont nem lehetünk itt életünk végéig! Nem fognak elviselni minket. - néztem Mitchre.
- Ha suliba jársz vagy dolgozol, nem vagy szarban. Mitch Campbell már csak tudja. - mosolyodott el.
- Pár hónapja dolgozom. Suli viszont... - sóhajtottam.
- Jártál egyetemre?
- Most lettem volna harmad éves! - motyogtam.
- Milyen szakon?
- Lakberendező.
- Mindenki az lesz? - vonta fel a szemöldökét.
- Csak lettem volna! Ez az egy év kihagyás kész katasztrófa. Nem tudnám újra kezdeni.
- Nem kell újra kezdened az egészet! Tudnád ott folytatni ahol abbahagytad. - állt fel.
- Honnan tudod? - kérdeztem.
- Őőő... beszéltem Annel. Ő mesélt róla, hogy jártál egyetemre. És után néztem meg kérdeztem is.- mondta.
- Megölöm! - álltam fel hirtelen, majd elindultam kifelé az ebédlőből.
- Ne! Várj! - fogta meg a kezemet. - én kértem meg rá! - mondta. Barna szeme úgy csillogott a barna haja alatt, mint egy kiskutyának.
- Megkértem Annt, hogy ne mondjon semmit senkinek a múltamról! Majd én elmondom ha akarom. - morogtam a fogaim közül.
- Csak megkérdeztem, hogy jártál-e egyetemre és azt mondta, hogy igen! Csak ennyi. - simította meg a karomat.
- Ne érj hozzám! - néztem a kezére, majd rá. Lassan emelte el a kezét rólam majd elmosolyodott. - most viszont nyugodtan megölhetem Annt! - indultam meg ismét. Olyan fura érzés járt át ami még soha.
- Este ráérsz? - kérdezte.
- Többnyire vértől fogok vörösleni, de lezuhanyozok és hófehér leszek, mint eddig is. Szóval szerintem rá. Miért? - néztem rá.
- Csak elmehetnénk valahová kajálni! - mosolygott.
- Ezt vegyem egy randinak? - húztam össze a szemöldökömet.
- Olyasminek. Hétkor jó? - kérdezte mosolyogva.
- Hétkor! - mosolyogtam, majd tovább mentem. Fel Ann szobájába. A szívem összevissza kalapált mire oda értem. Ez volt az első, hogy randira hívott egy helyes srác, akinek a múltja hasonló, mint az enyém.
- Kopogni? - húzta össze magán a törölközőt Ann.
- Te mit is meséltél rólam Mitchnek? - csaptam be mögöttem az ajtót, majd megindultam felé.
- Csak kérdezett pár dolgot és én válaszoltam rá. - dadogta.
- És miket? - sétáltam körbe körülötte.
- Hogy, hogy mióta vagy itt, meg hogy jártál-e egyetemre, meg szeretne veled ismerkedni csak nem tudja, hogy hogyan kezdje! - hadarta. Megálltam előtte, majd mérgesen néztem rá.
- Milyen ötletet adtál neki? - kérdeztem.
- Hogy legyen önmaga!  - motyogta.
- Mit? - kérdeztem mintha nem hallottam volna.
- Hogy ne játssza meg magát és legyen önmaga. - emelte meg a hangját. - de miért kérdezel ilyet? Beszélt veled? - nézett rám meglepődve.
- Igen! - bólintottam.
- Elhívott randizni?
- Nem is vagy kíváncsi miről beszélgettünk? - ültem le az ágyára.
- Biztos a múltadról! Mondtam neki, hogy én nem mondhatok semmit, meg hogy majd te elmondod ha akarod. - ült le mellém. - elhívott vagy sem? - kíváncsiskodott.
- Igen! De olyan cuki volt. Éppen téged indultalak megölni mikor megfogta a kezemet és azt mondta: Én kértem meg rá! - utánoztam James Bond hangját.
- Bejön neked? - kérdezte.
- Hááát öhm...
- Na ne izélj! Igen vagy sem? Tudom, hogy bejön, mert mindig ilyen pasiról beszéltél! - csapott a lábamra.
- Igen, de függ az is hogy milyen belülről. Tudod!?
- Persze - sóhajtott majd felállt.
- Már megint ahhoz a tökhöz mész? - kérdeztem.
- Chrisnek hívják! - motyogta a szekrényéből.
- A múltkor még James volt! - álltam fel.
- Ő már a múlt! - vigyorgott mikor át libbent az asztalához.
- Úgy is visszamész hozzá! - morogtam majd kiléptem a szobájából és véletlenül - direkt - nyitva hagytam az ajtaját.
- Lou az ajtó! - kiabálta.
- Ingyen sztriptíz! - mondtam fennhangon. Épp akkor jött ki a szobából Brian.
- Hello Louise! - kacsintott majd a kezét elém rakta, mikor nem köszöntem neki vissza. - te miért vagy ilyen szótlan? - kérdezte.
- Nem kedvelem az olyan nagyfejű bal faszokat mint te! Bocsi. - léptem el mellőle.
- Ó ha többet beszélgetnénk - fogta meg a karomat. - megmutatnám mekkora bal fasz vagyok! - morogta, majd szeme  a mellemre vándorolt.
- Figyel Brian, nem kedvellek, csak lyukra játszol és kurvára elegem van, hogy ilyen gyökér vagy! - fogtam meg a kezét majd ledobtam magamról.
- Én viszont kurvára szeretem a mocskos szádat! - mosolygott. - tudod csak vicceltem és szeretném ha barátok lennénk és ha ma este eljönnél velem vacsorázni. - mosolygott. Vigyorogni kezdtem.
- Én viszont nem vicceltem! És már van programom estére. Plusz nem is ismerlek! - indultam tovább a szobámba. Készülni az estére. A randimra. Az elsőre!

Rövid leírás

Voltál már szerelmes? Minden esetre biztos, hogy voltál. Oviban, suliban, gimiben, vagy bárhol! De álltál már két tűz között? Két olyan ember között, akit szeretsz, becsülsz és mindenedet oda adnád, ha tiéd lehetne? Akár mindkettőjükért?
Na ugye nem!? És kényszerítettek már arra, hogy válassz? Akár két ruha közül is? Amelyik jobban tetszik azt viheted haza, de neked mind a kettő tetszett ezért anyud - vagy esetleg te - megvette mindkettőt, haza vitted és hordhattad. Ez nem ugyan olyan. De ugye nem tudtál választani? Nehéz volt! Mert tetszett. Mindkettő...