Tizenhetedik

3.részlet

Mindig azt mondják, hogy készülj fel a dolgozatokra, hogy jól sikerüljön. De ezen nem a félévi vagy év végi jegyem múlik, hanem az, hogy eljuthatok-e Európába vagy sem. Nem készültem, és arra sem, hogy ilyen dög nehéz feladatokat raknak majd bele. Ki gondolta volna, hogy másfél év kihagyás után nem fogok semmire sem emlékezni? Át kellett volna néznem a matekot! De hogy néztem volna át, ha a könyveim és a füzeteim és minden más Billingsben maradt?

Ahogy végig néztem az ott lévőkön mindenki írt valamit és pötyögött a számológépén, csak én nem tudtam semmit. Megrágtam a tollam végét és bele kezdtem. Fogalmam sem volt, hogy jó-e az, amit írok, de írtam valamit.

Két óra múlva, már erre visszaemlékezni is nehéz volt. Alig vártam, hogy ki mondják a végeredményt. Ahogy beadtuk javítani kezdték, de szerencsére nem voltunk olyan sokan. Közülünk csak négyen nyerhetnek. És ha nem leszek benne én megőrülök! Csak John lebegett a szemem előtt és az, ha sikerül, akkor újra láthatom őt. Idegesen dőltem a terem melletti falnak, ahol a matek zsenik a verseny feladatokat javítják. Mások nem annyira izgultak, mint én és nem is látszott rajtuk semmi ijedség. Az a francos pénzeszsák is itt van, aki az első nap leégetett az egész egyetem előtt. Vigyorogva nézett rám majd olyan képet vágott, hogy nekem pénzem van és biztos sikerül te meg csóré. Sóhajtva fordultam el és arra gondoltam, hogy hányszor járhatott már Európában?!

- Meg van az eredmény! - lépett ki a teremből a dékán. Mélyen beszívtam a levegőt majd elindultam befelé. Mikor megláttam a javító tanárt kikerekedtek a szemeim és kifújtam a bent tartott levegőt. Biztos te nyerted! Az a fránya belső hang. Biztos nem én te hülye!

- Meg született a döntés! - mondta a dékán majd a kezében lévő papírra nézett. Felsorolta a négy nevet. Még utána is reménykedve néztem a dékánra, de az én nevem nem hangzott el. Viszont annak a gyökérnek igen. Gratuláltak mindenkinek majd eljöttem. Csalódottan mentem haza és arra gondolva, hogy nekem soha semmi nem sikerül, úgy ahogyan eltervezem. Soha nem lehetek boldog? Mindig is szerencsétlen voltál.

Ahogy haza értem Ann állt elém.

- Hogy-hogy ilyen korán? - kérdezte. Letettem a táskámat és levettem a blézeremet. Nem válaszoltam neki. Nem akartam, hogy miattam prédikáljon, és hogy megint elmondja, hogy John milyen. - válaszolnál? - fogta meg a kezemet.

- Nem vagy az anyám! - morogtam.

- Már megint John? - kérdezte halkan. Megfordultam és rá néztem.

- Itt van James? - kérdeztem mire megrázta a fejét. A kanapéra ültünk és elmondtam neki mindent. Johnt, a cserediákságot, a Mitchez való érzéseimet.

- Tehát te szereted Johnt? - kérdezte.

- Ez több mint szerelem. - sóhajtottam. - és most az a francos matek se úgy ment, mint máskor. Én olyan béna vagyok.

- És Mitchet már nem szereted? - pislogott.

- Nem az, hogy nem szeretem, hanem nincs meg a varázs, ami volt. - motyogtam.

- Ettől féltél! - sóhajtotta. Kérdően néztem rá. - hogy a szex tönkre teszi a kapcsolatotokat! - morogta. - és nem el hagyott hanem mindent elvesztettetek.

- Te miért tartod a kapcsolatot vele? Hmm? - kérdeztem tőle.

- Mert megígértem neki, hogy segítek téged visszaszerezni! Szeret Mitch téged.

- Akkor miért nem hív mindennap úgy, ahogy John? - fakadtam ki. - minden egyes nap beszélünk, még ha nincs mondani valónk akkor sem.  - hadartam. Látszott rajta, hogy mondani akar valamit. - és jelez a telefonom, ha más is hívni akar! És csak egyszer hívott mikor beszéltünk, azóta meg nem.

- Nem beszéltek? - meresztette a szemét.

- Én minek hívjam? Nem tudom mikor van órája, vagy mikor mit csinál. Nem tudom mikor szabad! - motyogtam. - ő meg nem hív. És amúgy is azt mondta, hogy majd ő hív.

- Lassan egy hete, hogy elment és azóta nem hívott. Nem ezt beszéltük meg! - vakarta a tarkóját. Kérdően néztem rá. - azt mondta, hogy meg tesz mindent, hogy visszakapjon.

- És erre le szid azért mert nem tudok változni! Aha. Elhiszem! - kulcsoltam össze a kezemet a mellkasomon majd hátra dőltem.

- Neki is vannak agyi problémái! - rázta a fejét majd csengettek.

- Kinyitom! - álltam fel. Majd az ajtóhoz mentem. Unottan nyitottam ki az ajtót. Mikor megláttam, hogy ki az meglepődtem. - M-Mr. Andrews? - dadogtam. - jöjjön be.

A dékán csak tíz percig volt nálunk. Elég jó. Sőt fantasztikus híreket hozott. Meglepődtem és örültem is neki. A matek versenyt én nyertem. Ki más? Csak az a pénzes zsák lefizette a javító tanárt.

Miután elment azonnal elkezdtem pakolni, hisz vasárnap reggel irány Európa.

- Kicsi, mi történt? - törte fel az ajtómat Ann. Telefonált miközben itt volt a dékán és meg tudtam életem legnagyobb hírét.

- Sikerült! - vigyorogtam majd oda ugráltam hozzá. - el sem hiszem!

- De ki volt az a jó pasi? - lépett hátrább.

- Nem tök mindegy? - tártam szét a kezeimet vigyorogva. - Európa jövök! - kiáltottam.

- Te hülye vagy! - legyintett majd elindult kifelé.

- Majd küldök képes lapot! - mondtam örömtelien. Becsuktam utána az ajtót majd visszasétáltam a bőröndömhöz. Soha nem örültem még ennyire semminek. Talán akkor mikor eljöttem anyáéktól, hogy meg szabadultam tőlük. Igen, akkor voltam a legboldogabb. Mikor a szekrényemhez sétáltam és ki vettem egy hosszú nadrágot majd vissza a bőröndhöz észrevettem a képet az éjjeli szekrényemen. Mitch volt rajta és olyan helyes volt ott és persze ott még nem tudtam, hogy ilyen gyökér lesz! Azon gondolkodtam, hogy mit mondjak neki? Az igazat fogom, de még is hogyan? Nagyot sóhajtottam majd lefordítottam a képet. Majd mondok neki valamit vagy az is lehet, hogy semmit. Még nem tudom!

Könnyebben ment a pakolás, mint gondoltam. Van még pár dolog, amit meg kell vennem, de még van pár napom. Vagy majd ott meg veszem! Összehúztam a bőröndömet majd csörögni kezdett a telefonom. Az asztalomhoz sétáltam majd a képernyőre meredtem. Mitch az! Na most légy okos.

- Szia. - szóltam bele kedvesen.

- Szia, gondolkodtam! - motyogta.

- Én is! - ültem le a székre. De min is gondolkodtál?

- Áh. És min?

- Mond elsőnek te! - támaszkodtam a kezemre.

- Bunkó voltam! - motyogta.

- Ezen gondolkodtál?

- Nem csak ezen, hanem azon is, hogy milyen rondán viselkedtem veled az elmúlt hetekben. Egy rohadék vagyok! - mondta.

- Ezt minden veszekedésünk után elmondod! De én meg azon gondolkodtam, hogy egy kisebb szünet jól jönne! - hadartam. Te jó ég miket beszélsz!

- Szünet? Ezt hogy érted?

- Hogy Írországba megyek. És még találkozni se fogunk tudni! Jól fog jönni pár hónap szünet, hidd el. - magyaráztam. Igazság szerint ezt csak azért mondtam, hogy egész kiruccanásom alatt ne keljen rád gondolnom.

- Komolyan gondolod? - kérdezte gyerekesen.

- Te mondtad, hogy rondán viselkedtél velem. Ideges vagy valami miatt és az az egyetem. Most túl sokat kell tanulnod és a zh-k meg egyebek! - mondtam.

- Igazad van. És rajtad töltöm ki az idegességemet. Tényleg jól fog jönni az a szünet. - morogta.

- Igen. Próbáljunk ne egymásra gondolni. - motyogtam.

- Ha te mondod! - morogta.

- Megint rossz passzban van!

- Még is miben legyek? Életem nagy szerelme, akiért bármit megtennék most szakított velem. - motyogta. - képletesen szólva. - tette hozzá.

- Életed nagy szerelme? Ehhez tudnék mit mondani. - álltam fel. - ja és ha ezt elmondod Annek, amit most beszéltünk. Szétválnak útjaink. Végleg! - emeltem meg a hangomat.

- Lou, jobb, ha letesszük. Tényleg nem vagyok jó kedvemben. És nem hívom fel Annt.

- Mert őt többet hívod, mint engem az elmúlt pár napban. - ráztam a fejemet.

- Csak miután rád ordítottam. Féltelek és szeretlek! Szia. - mondta majd letette. Meglepődve tartottam el a telefont a fülemtől majd megláttam, hogy egy üzenetem van. Azonnal megnyitottam.

"Éjjel nappal csak te"

John volt az. Elmosolyodtam majd a választ pötyögtem be.

"Hamarosan a valóságban is"

Vártam pár másodpercet. Szinte el se olvasta, azonnal válaszolt.

"Ez most mi?"

"Találkozhatnánk a reptéren!"

Írtam majd leültem az ágyra. Vártam, de nem írt vissza. Ezért írtam neki még egy üzenetet.

"Vasárnap egy körül landolok Dublinban. Addig is ölellek és ezerszer csókollak”

Tizenhatodik

2.részlet

Sok ország volt a lapon felsorolva. Főleg Európa északi országai. Köztük: Norvégia, Svédország, Dánia, Anglia és Írország. Majdnem szívrohamot kaptam, úgy dobogott a szívem mikor az utolsó országot olvastam el. Kapkodtam a levegőt. Jenna és James nem tudták mi bajom van. Aztán elmondtam nekik, hogy mindig is Európába vágytam most meg itt a lehetőség. Csak egy matek versenyen kell részt vennem és pályázni rá. Biztos sokan lesznek, és nem jutok majd ki. Hisz ki tudja, hogy milyen okos emberek járnak ide. Bár nem hinném, hogy olyan sok lenne, ahogy a dékán elmondása szerint. Zsebre tettem a lapot és a nap hátra lévő részében ezen gondolkodtam.

Az egyetem ugyan olyan itt is mint északon. Mindenki magára gondol, és más dolgaival foglalkozik. Kiközösítenek... Vagy nem is, mert én nem engedek magam közelébe olyan sok embert. Nem bízok elsőre senkiben. Talán hosszú évek után fogadom bizalmamba nem pár nap után.

Ross még az nap próbált barátkozni velem, de nem ment neki. Pedig elég jó bőr! Na nem kavarsz már megint.

Egész nap csak arra a diákcserés programra tudtam gondolni. Nem tudtam másra! Eszembe jutott az a csodálatos este és az a csók. Az a sok csók... Éreznem kell még őt! És olyan hülye érzéseim vannak. Főleg ha rá gondolok! De ha Mitchre gondolok, nem érzek semmit csak azt, hogy jó vele lenni. De ha Johnra! Ő teljesen más érzés. Hevesebben ver a szívem, a gyomromban pillangókat érzek és álmodozni kezdek róla. Szerelmes vagy! Ó te jó uram. A belsőhang megint. De igaza van! Mert Johnnal olyan mintha ezer éves baráttal beszélnék, veszi a hülyeségemet és kaland ki ismerni őt. Akarom őt! Hát igen ki mondtam. Nem tudok mit tenni az érzéseim ellen. Nem tudok nekik parancsolni!

Ahogy este Johnra gondoltam nem tudtam aludni. Csak az járt a fejemben, hogy mi lett volna, ha maradt volna, vagy elmentem volna vele. Mit csinálnánk ha itt lenne?

Lassan csókolna, ízlelné az alsó ajkamat, majd áttolná nyelvét közben be sopánkodna a pólóm alá és megfogná a mellemet.

Kirázott a hideg, ahogyan erre gondoltam. Ezért átfordultam a másik oldalamra és még perverzebb gondolatok jutottak az eszembe.

Lehúzza rólam a pólómat és leveszi a melltartómat is majd újra csókol és masszírozza a mellemet. Lassan halad lefelé majd megáll a bimbómnál és szív rajta egyet. Majd lejjebb halad, végig a bordáimon majd lehúzza a nadrágomat és a bugyimat is.

Csak ez jutott eszembe. A szenvedély, ami köztünk van. Neki nem kellene utalnia a szexre. Én így ismeretlenben is akarom őt! Mindenhogy akarom őt. Nem tudok vele betelni! Mindig mutatott valami ujjat. De Mitchet már ki ismertem és beteltem vele! Talán ezért is izgalmasabb John.

A második nap jól telt. Minden szünetben Jamesel és Jennával voltam. Aránylag sokat beszéltünk. De soha nem volt elég időnk, mert mindig becsengettek. Féltettem Jamest, hisz túl sok időt tölt Jennával, aki nagyon szép és csinos és szexi. James pedig pont az ilyen lányokra bukik és mindig flörtöl is vele.

Éppen a sorban álltam a menzán mikor észrevettem, hogy James nagyon mosolyog és szembe vele pedig Jenna ül. Ahogy tudtam szedtem a lábaimat, hogy közbe avatkozzak.

- Ó hello vándor. - mondta valaki mellettem, de rá sem hederítettem.

- Ismerem régóta. - mondta James.

- Na sziasztok! - tettem le Jenna mellé a tálcát. - mi a téma?

- A zene! - vigyorgott James. Ez a mosoly egyenlő azzal, hogy Jenna milyen hülye.

- Aha. - húztam össze a szemöldökömet.

- Te milyen zenét szeretsz? - nézett rám Jenna.

- Ami jó és pörgős, nem nyálas, nem túl gépies. - hadartam.

- Kedvenc énekes? - kérdezte.

- Bruno Mars. - kezdtem enni.

- Együttes?

- Nincs. De ha már itt tartunk akkor neked? - néztem rá.

- Mindent meghallgatok. Kedvenc énekesem a Jedward és együtt a kedvenc bandám is. - ahogy ezt ki mondta megállt a világ egy másodpercre. Ő ismeri őket? Lenyeltem, ami a számban volt és pislantottam egyet.

- Az a két ecsethajú? - kérdezte James.

- Nem ecsethajúak! - dünnyögte Jenna.

- Mindegy is, de múlthéten Louval lógtak itt a városban. - motyogta James. Mérgesen néztem rá, majd sóhajtottam egyet.

- Ez komoly? - lökött rajtam egyet Jenna.

- Igen. - sóhajtottam ismét.

- Mesélj róluk! Milyenek? - kérdezte csillogó szemekkel. Aztán az egész nap róluk beszéltük és James csak vigyorgott rajtunk.

Miután haza mentünk rossz érzés fogott el. Talán azért mert egésznap róla beszéltem, de két napja nem hívott. Hiányzik! És ahogy ez átfutott a testemen elfancsalodtam. Rosszkedvem lett és nem tudtam mást csinálni csak ismét rá gondolni. Egész délután rajta járt az eszem. Ahogy tegnap este is. Hasra feküdtem az ágyon és rá gondoltam mikor rám mosolygott az állatkertben, mikor elsőnek töltöttem neki egy narancslevet. Vagy mikor kettesben maradtunk a mólón és szájon puszilt. Annyira el voltam foglalva a gondolataimmal, hogy nem vettem észre, hogy csörög a telefonom.

- Tessék! - fordultam a hasamra.

- Szia Lou. - mondta kedvesen.

- John - suttogtam.

- Hiányzol! - motyogta. Melegséggel telt meg a szívem, hogy ő is így érez és egyben meg is szakadt.

- Nekem is. - motyogtam.

- Veled akarok lenni! Csak veled. - mondta.

- Ugyan így érzek! Csak rád tudok gondolni! - nyögtem.

- Megőrülök! Vissza akarok repülni oda és veled lenni. - mondta. - mit csináltál ma?

- Ez gyors váltás volt. - mosolyodtam el.

- Elmondtam amit érzek és te is. Szóval mit csináltál ma? Milyen a suli? - kérdezte. Elgondolkodtam, hogy mit mondjak. Nem akartam, hogy megtudja milyen vagyok.

- Aránylag jó. - dörmögtem.

- Ez mi?

- Mi mi? - húztam össze a szemöldökömet.

- Ez a hangnem.

- Jaaa - mosolyodtam el. - tudod ott is sok a bunkó.

- Azok mindenhol vannak! - mondta.

- De ennyien? Csak kár, hogy nincs a homlokukra írva. Na és  te mit csináltál ma?

- Rád gondoltam. Rád gondoltam és rád gondoltam. Biztos fáradt lehetsz! - sóhajtotta.

- Miért?

- Mindig te jársz a fejemben. - mondta mire elmosolyodtam.

- Akkor te már egy maratont futottál. - motyogtam majd csipogott egyet a telefonom.

- Ez mi volt? - kérdezte.

- Szerintem valaki hív! - morogtam.

- Igen, én.

- Haha. Vicces. Visszahívlak! - motyogtam. Ahogy letette John a kijelző át váltott. Mitch volt az. Kikerekedettek a szemeim majd nyeltem egyet és felvettem.

- Szia. - szóltam bele.

- Szia Manó. Mi újság veled? - kérdezte.

- De jó hallani a hangod! - sóhajtottam.

- A tiédet is. Nagyon hiányzol! - mondta.

- Nekem is! Hiányzik a szád. Minden szempontból. - fordultam a hátamra.

- Ó. Az jó. - motyogta. - milyen napod volt?

- Miért tereled a témát? - kérdeztem.

- Elsőnek tudni akarom, hogy milyen napod volt aztán perverzkedhetünk. Szóval?

- Szar!

- Hát ez elég rossz. Miért is?

- Mert hiányzol, bunkóak a suliban és hiányzol. - sóhajtottam.

- Ah. Még mindig zárkózol? - kérdezte.

- Ilyen vagyok Mitch. Mit csináljak vele? Nem tudok egyről a kettőre megváltozni! Mintha nem tudnád.

- Azért meg próbálhatnád! Nem olyan nehéz. - morogta. Eszembe jutott, amikor anya mondta ugyan ezt. Összeszűkült a gyomrom és harag öntött el.

- De nehéz, Mitch. Fogalmad sincs, hogy min mentem keresztül. És hogy miken fogok még! Az csak egy része az életemnek, amit elmeséltem! Nem tudsz te rólam semmit! - tört ki belőlem. Eltartottam a fülemtől a telefont majd kinyomtam. Mi a francot képzel ez magáról? Azt hiszi minden olyan egyszerű? Mindenki azt hiszi, hogy minden egy csettintésre megoldható. A francot nem!

Már megint az a rossz érzés, az a magány. Megint egyedül maradtam és erre csak most jövök rá. Senki nincs velem! Senki nem volt ott akkor sem mikor eljöttem és most sem! Én hülye meg azt hittem, hogy egy pasi majd mindig velem lesz és segít, de bennük is csak csalódni lehet. Mindenki ugyan olyan.

Felültem az ágyon és magam elé húztam a lábamat majd rá borultam. Nem értek már semmit. Főleg magamat nem. Eszembe jutottak a nehéz időszakok és hogy akkor ki volt mellettem. Mikor anyáék kiutáltak egyedül voltam, mikor ide jöttem egyedül voltam, mikor munkába álltam egyedül voltam, mikor megtudtam, hogy Mitch megcsal ott volt John és Edward. Igen John!

Ahogy végig gondoltam az egészet felkaptam a telefonomat és írtam Johnnak egy SMS-t.

"Bocsi hogy nem hívlak vissza de fáradt vagyok. Jó éjt Csók Lou."

Majd elküldtem. A takarómba csaptam és zokogni kezdtem. Eltaszítom azokat, akik mellettem állnak. Mindig ez van. A régi barátaimat is elnyomtam. Nem mondtam el nekik semmit pedig kellett volna. Akkor lettem ilyen. Magam miatt!

A régi nagyszájú barátnőmön járt az eszem. Mi lehet vele? Talán emlékszik még rám? Vajon meg van a száma?

Letöröltem a könnyeimet és ismét felkaptam a telefonomat majd keresni kezdtem a számát. Eleinte nem találtam majd megint átfutottam.

Harmadik csengésre fel vette.

- Igen? - szólt bele.

- Szia Angela. - motyogtam.

- Kivel beszélek? -  kérdezte.

- Lou. - suttogtam.

- Te jó isten. Hogy vagy? Miért ilyenkor hívsz?

- Sajnálom. - nyomtam a fejemet a térdeim közé.

- Mit? - kérdezte.

- Mindent.

- Te semmit nem változtál! Ugyan olyan bőbeszédű vagy. - mondta. Hallatszódott a hangján, hogy elmosolyodott. - de hogy vagy? És nem érdekel, hogy két évig a környékemre se néztél.

- Engem viszont igen. Tényleg sajnálom.

- Fogd már be! Hogy vagy?

- Szarul! - néztem az ajtóra.

- Miért? Mi a baj? Anyukádék? - kérdezte aggodalmasabban. Basszus, ő nem tud semmit.

- Ők már régen nem baj! - motyogtam. Fény szűrődött be az ajtó alatt. Tehát James és Ann most végeztek egymással. A telefon megint püttyögött. Biztos Mitch az

- Lemaradtam valamiről? - kérdezte.

- Nem Montanában vagyok. Kicsit délebbre. - motyogtam. Benne sem bízhatok. Biztos tartja anyával a kapcsolatot, aki biztos más mesét mondott el neki.

- Nem nézlek hülyének. Mindent tudok! Anyukád elmondta.

- Gondoltam. Biztos megőrültem és persze ők nem tettek semmi rosszat! - morogtam majd egy árnyékot láttam az ajtó alatt. Ann biztos hallgatózik.

- Pont így! De tudom, hogy mi az igazság. - mondta. Felálltam és a fürdőbe sétáltam.

- Eddig nem hitted volna, hogy megteszem, ugye? - kérdeztem.

- De, csak azt nem, hogy ilyen hamar! - mondta.

- És veled mi újság? - kérdeztem.

- Meg vagyok. Egyetem nincs, munka nincs, anyáék az agyamra mennek. Minden a régi. - sóhajtotta.

- Azt gondtoltam, hogy nem mentél egyetemre. - mosolyodtam el.

- Tudod, hogy hülye vagyok hozzá! - nevetett. - de te gondolom jársz egyetemre!

- Persze. És az is szar! - morogtam.

- Mint minden hely ahol tanár van! - mondta. - de vannak jó pasik? És tényleg. Hogy állsz velük? Vagy vele? - kérdezte. Eszembe jutott John.

- Hát jól.

- Ezt hogy értsem? Van valaki? - ujjongott.

- Igen. - motyogtam.

- És ki az? Ki az a szerencsétlen? - kérdezte. Nem tudom, hogy mit mondjak. Vagyis kit.

- Egy pasi! - sóhajtottam.

- Na ne mond! Ha ezt nem mondod. - morogta. - hogy néz ki?

- Gyönyörű zöld szemei vannak, kicsit hosszúkás szőkés haja, és nagyon jó segge! - álmodoztam majd a szám elé kaptam. Miért Johnt mondtam? Te úr Isten!

- Ó de szerencsés vagy! - dörmögte.

- És neked? - kérdeztem. Próbáltam terelni a témát.

- Áh. Szerinted vagyok olyan szerencsés? Nincs még mindig senki. - motyogta majd halk beszédet hallottam a háttérből. - most leteszem. Anya kikészít. Holnap felhívlak!

- Vagy majd én. - mosolyogtam.

- De ne két év után! - morogta.

- Oké.

- Na szia.

- Szia. - mondtam majd bontottam a vonalat. Láttam, hogy üzenetem van. Johntól!

"Legyen jobb éjszakád és csodálatos álmaid. Ölel John!"

Ezt nem értem miért írta. Jobb...

"Ezt hogy értsem, hogy jobb éjszakám?"

Ahogy elküldtem újra csörgött a telefonom. Mitch volt az. Nem vettem fel. Nézzen magába, majd beszélek vele. Vagy írjon SMS-t. Csak csörgött és csörgött. Nem érdekelt! Jobban érdekelt az, hogy John SMS-ét nem tudom el olvasni. Mikor abba hagyta megnéztem az üzenetet.

"Nem tudom, csak egy megérzés..." írta. Az órára néztem. Este kilenc. Ott már szerda van. Öt órával több.

"És miért vagy még ilyenkor fent?"

Kérdeztem. Jobb ha ő alszik és pihen. Vagyis nem, mert velem van.

"Ezt én is kérdezhetném!"

Éppen a választ pötyögtem volna be mikor Mitchtől jött egy üzenet.

"Remélem nem csinálsz semmi hülyeséget!"

Mennyire aggódik értem. Eltudom képzelni. Nem írtam neki vissza. Áttértem Johnra.

"Még csak 9 van. És holnap nincs sok órám."

Írtam majd elküldtem. Nem értem ezt az aggódást a pasiknál!

- Kicsi, nyisd ki! - dörömböltek az ajtón. Biztos Ann az. Oda csoszogtam majd unottan ki nyitottam az ajtót.

- Nyitva, anyu. - morogtam. Csípőre tett kézzel állt az ajtóban és James mai pólója volt rajta.

- Mi a franc van veled? - kérdezte hangosan.

- Nem vagyok süket! - mentem a fürdőkádhoz. - és amúgy is mi a francot érdekel?

- Beszéltem Mitchel! Elmondta, hogy mi történt! - mondta. Kérdően néztem rá, majd végig mértem rajta és elmosolyodtam.

- Értem. - fojtottam vissza a nevetést. Szemem csípőre tett kezére tévedt. Nem volt teljesen összeszorítva. – nem tudnál a saját dolgoddal foglalkozni? – kérdeztem. Biztos a telefonja volt a kezében és a vonal másik végén pedig Mitch. Mosolyom még szélesebb lett.

- Lou, beszélj vele! Semmit nem veszítesz. - mondta.

- Már így is elég sokat veszítettem. Azt a baszott bizalmatokat! - mondtam majd az ajtóhoz léptem és becsaptam azt. Még hogy semmit nem veszíthetek! Persze, főleg ha a cserediákság nem sikerül. Akkor viszont mindenkit. Főleg Johnt..