Tizenhetedik

3.részlet

Mindig azt mondják, hogy készülj fel a dolgozatokra, hogy jól sikerüljön. De ezen nem a félévi vagy év végi jegyem múlik, hanem az, hogy eljuthatok-e Európába vagy sem. Nem készültem, és arra sem, hogy ilyen dög nehéz feladatokat raknak majd bele. Ki gondolta volna, hogy másfél év kihagyás után nem fogok semmire sem emlékezni? Át kellett volna néznem a matekot! De hogy néztem volna át, ha a könyveim és a füzeteim és minden más Billingsben maradt?

Ahogy végig néztem az ott lévőkön mindenki írt valamit és pötyögött a számológépén, csak én nem tudtam semmit. Megrágtam a tollam végét és bele kezdtem. Fogalmam sem volt, hogy jó-e az, amit írok, de írtam valamit.

Két óra múlva, már erre visszaemlékezni is nehéz volt. Alig vártam, hogy ki mondják a végeredményt. Ahogy beadtuk javítani kezdték, de szerencsére nem voltunk olyan sokan. Közülünk csak négyen nyerhetnek. És ha nem leszek benne én megőrülök! Csak John lebegett a szemem előtt és az, ha sikerül, akkor újra láthatom őt. Idegesen dőltem a terem melletti falnak, ahol a matek zsenik a verseny feladatokat javítják. Mások nem annyira izgultak, mint én és nem is látszott rajtuk semmi ijedség. Az a francos pénzeszsák is itt van, aki az első nap leégetett az egész egyetem előtt. Vigyorogva nézett rám majd olyan képet vágott, hogy nekem pénzem van és biztos sikerül te meg csóré. Sóhajtva fordultam el és arra gondoltam, hogy hányszor járhatott már Európában?!

- Meg van az eredmény! - lépett ki a teremből a dékán. Mélyen beszívtam a levegőt majd elindultam befelé. Mikor megláttam a javító tanárt kikerekedtek a szemeim és kifújtam a bent tartott levegőt. Biztos te nyerted! Az a fránya belső hang. Biztos nem én te hülye!

- Meg született a döntés! - mondta a dékán majd a kezében lévő papírra nézett. Felsorolta a négy nevet. Még utána is reménykedve néztem a dékánra, de az én nevem nem hangzott el. Viszont annak a gyökérnek igen. Gratuláltak mindenkinek majd eljöttem. Csalódottan mentem haza és arra gondolva, hogy nekem soha semmi nem sikerül, úgy ahogyan eltervezem. Soha nem lehetek boldog? Mindig is szerencsétlen voltál.

Ahogy haza értem Ann állt elém.

- Hogy-hogy ilyen korán? - kérdezte. Letettem a táskámat és levettem a blézeremet. Nem válaszoltam neki. Nem akartam, hogy miattam prédikáljon, és hogy megint elmondja, hogy John milyen. - válaszolnál? - fogta meg a kezemet.

- Nem vagy az anyám! - morogtam.

- Már megint John? - kérdezte halkan. Megfordultam és rá néztem.

- Itt van James? - kérdeztem mire megrázta a fejét. A kanapéra ültünk és elmondtam neki mindent. Johnt, a cserediákságot, a Mitchez való érzéseimet.

- Tehát te szereted Johnt? - kérdezte.

- Ez több mint szerelem. - sóhajtottam. - és most az a francos matek se úgy ment, mint máskor. Én olyan béna vagyok.

- És Mitchet már nem szereted? - pislogott.

- Nem az, hogy nem szeretem, hanem nincs meg a varázs, ami volt. - motyogtam.

- Ettől féltél! - sóhajtotta. Kérdően néztem rá. - hogy a szex tönkre teszi a kapcsolatotokat! - morogta. - és nem el hagyott hanem mindent elvesztettetek.

- Te miért tartod a kapcsolatot vele? Hmm? - kérdeztem tőle.

- Mert megígértem neki, hogy segítek téged visszaszerezni! Szeret Mitch téged.

- Akkor miért nem hív mindennap úgy, ahogy John? - fakadtam ki. - minden egyes nap beszélünk, még ha nincs mondani valónk akkor sem.  - hadartam. Látszott rajta, hogy mondani akar valamit. - és jelez a telefonom, ha más is hívni akar! És csak egyszer hívott mikor beszéltünk, azóta meg nem.

- Nem beszéltek? - meresztette a szemét.

- Én minek hívjam? Nem tudom mikor van órája, vagy mikor mit csinál. Nem tudom mikor szabad! - motyogtam. - ő meg nem hív. És amúgy is azt mondta, hogy majd ő hív.

- Lassan egy hete, hogy elment és azóta nem hívott. Nem ezt beszéltük meg! - vakarta a tarkóját. Kérdően néztem rá. - azt mondta, hogy meg tesz mindent, hogy visszakapjon.

- És erre le szid azért mert nem tudok változni! Aha. Elhiszem! - kulcsoltam össze a kezemet a mellkasomon majd hátra dőltem.

- Neki is vannak agyi problémái! - rázta a fejét majd csengettek.

- Kinyitom! - álltam fel. Majd az ajtóhoz mentem. Unottan nyitottam ki az ajtót. Mikor megláttam, hogy ki az meglepődtem. - M-Mr. Andrews? - dadogtam. - jöjjön be.

A dékán csak tíz percig volt nálunk. Elég jó. Sőt fantasztikus híreket hozott. Meglepődtem és örültem is neki. A matek versenyt én nyertem. Ki más? Csak az a pénzes zsák lefizette a javító tanárt.

Miután elment azonnal elkezdtem pakolni, hisz vasárnap reggel irány Európa.

- Kicsi, mi történt? - törte fel az ajtómat Ann. Telefonált miközben itt volt a dékán és meg tudtam életem legnagyobb hírét.

- Sikerült! - vigyorogtam majd oda ugráltam hozzá. - el sem hiszem!

- De ki volt az a jó pasi? - lépett hátrább.

- Nem tök mindegy? - tártam szét a kezeimet vigyorogva. - Európa jövök! - kiáltottam.

- Te hülye vagy! - legyintett majd elindult kifelé.

- Majd küldök képes lapot! - mondtam örömtelien. Becsuktam utána az ajtót majd visszasétáltam a bőröndömhöz. Soha nem örültem még ennyire semminek. Talán akkor mikor eljöttem anyáéktól, hogy meg szabadultam tőlük. Igen, akkor voltam a legboldogabb. Mikor a szekrényemhez sétáltam és ki vettem egy hosszú nadrágot majd vissza a bőröndhöz észrevettem a képet az éjjeli szekrényemen. Mitch volt rajta és olyan helyes volt ott és persze ott még nem tudtam, hogy ilyen gyökér lesz! Azon gondolkodtam, hogy mit mondjak neki? Az igazat fogom, de még is hogyan? Nagyot sóhajtottam majd lefordítottam a képet. Majd mondok neki valamit vagy az is lehet, hogy semmit. Még nem tudom!

Könnyebben ment a pakolás, mint gondoltam. Van még pár dolog, amit meg kell vennem, de még van pár napom. Vagy majd ott meg veszem! Összehúztam a bőröndömet majd csörögni kezdett a telefonom. Az asztalomhoz sétáltam majd a képernyőre meredtem. Mitch az! Na most légy okos.

- Szia. - szóltam bele kedvesen.

- Szia, gondolkodtam! - motyogta.

- Én is! - ültem le a székre. De min is gondolkodtál?

- Áh. És min?

- Mond elsőnek te! - támaszkodtam a kezemre.

- Bunkó voltam! - motyogta.

- Ezen gondolkodtál?

- Nem csak ezen, hanem azon is, hogy milyen rondán viselkedtem veled az elmúlt hetekben. Egy rohadék vagyok! - mondta.

- Ezt minden veszekedésünk után elmondod! De én meg azon gondolkodtam, hogy egy kisebb szünet jól jönne! - hadartam. Te jó ég miket beszélsz!

- Szünet? Ezt hogy érted?

- Hogy Írországba megyek. És még találkozni se fogunk tudni! Jól fog jönni pár hónap szünet, hidd el. - magyaráztam. Igazság szerint ezt csak azért mondtam, hogy egész kiruccanásom alatt ne keljen rád gondolnom.

- Komolyan gondolod? - kérdezte gyerekesen.

- Te mondtad, hogy rondán viselkedtél velem. Ideges vagy valami miatt és az az egyetem. Most túl sokat kell tanulnod és a zh-k meg egyebek! - mondtam.

- Igazad van. És rajtad töltöm ki az idegességemet. Tényleg jól fog jönni az a szünet. - morogta.

- Igen. Próbáljunk ne egymásra gondolni. - motyogtam.

- Ha te mondod! - morogta.

- Megint rossz passzban van!

- Még is miben legyek? Életem nagy szerelme, akiért bármit megtennék most szakított velem. - motyogta. - képletesen szólva. - tette hozzá.

- Életed nagy szerelme? Ehhez tudnék mit mondani. - álltam fel. - ja és ha ezt elmondod Annek, amit most beszéltünk. Szétválnak útjaink. Végleg! - emeltem meg a hangomat.

- Lou, jobb, ha letesszük. Tényleg nem vagyok jó kedvemben. És nem hívom fel Annt.

- Mert őt többet hívod, mint engem az elmúlt pár napban. - ráztam a fejemet.

- Csak miután rád ordítottam. Féltelek és szeretlek! Szia. - mondta majd letette. Meglepődve tartottam el a telefont a fülemtől majd megláttam, hogy egy üzenetem van. Azonnal megnyitottam.

"Éjjel nappal csak te"

John volt az. Elmosolyodtam majd a választ pötyögtem be.

"Hamarosan a valóságban is"

Vártam pár másodpercet. Szinte el se olvasta, azonnal válaszolt.

"Ez most mi?"

"Találkozhatnánk a reptéren!"

Írtam majd leültem az ágyra. Vártam, de nem írt vissza. Ezért írtam neki még egy üzenetet.

"Vasárnap egy körül landolok Dublinban. Addig is ölellek és ezerszer csókollak”