Tizenötödik

5.fejezet: Kuka

1.részlet

Hétfő reggel korán keltem. Nyolckor kezdődnek az órák, de izgatott vagyok és nem tudtam aludni. Egész este forgolódtam. Csak arra gondoltam, hogy milyenek lesznek a csoporttársaim. Vagy egyáltalán lesz-e olyan ember, aki barátkozni akarna velem. Bár itt biztos nem olyanok az emberek, mint Billingsben. Ott mindenki magának való volt. Senki nem kedvelt senkit. Főleg engem! Én már gimiben ki lettem utálva. Mindig piszkáltak a kukaságom miatt, mert nem vagyok olyan, mint ők! Nem tudtam olyan lenni! Nem mintha próbáltam volna olyan lenni, de nem ment. Fapofával lenézni az olyan diákokat, akik nálam okosabbak, de nem emberi alakot öltöttek, hanem valami fura lényét. Célzok itt a ropi kéz és lábra, a pattanásokra, a szemüvegre, a fogszabályzóra, a nem divatos öltözködésre, a zsíros hajra, és egyéb más testi hibákra. Nem tehet senki semmit ez ellen, hisz mindenki úgy néz ki ahogy neki jó. És ha jól érzi magát a bőrében, akkor semmi bele szólásunk.

Tehát én is hasonló voltam, csak nem voltak testi hibáim, lelki annál inkább, de azt senki nem látja és okos voltam. Sőt vagyok is, de egy hátránnyal, hogy mindig tartózkodom az emberektől. Főleg akiket nem ismerek. Elvagyok mellettük, de hogy hozzájuk is szóljak az már nem ment. És ezért ők is furán viselkedtek velem. Nem volt senki az egyetemen, akihez oda tudtam volna menni beszélgetni. Mindenki elutasított még az okos lények is. Ők meg azt hitték, hogy nagyképű vagyok és kerültek.

És ettől tartok, hogy több ezer kilométerre is ilyenek az emberek és kuka leszek. De nem leszel az!

Nincs messzi a suli. Gyalog tíz perc. Elsőnek a dékánhoz kell bemennem eligazításra. De minek? Az óra rendemet én állítottam össze szóval nincs beleszólása. Vagy lehet a haverját hozta ide. Biztos nagyon be szeretne mutatni. Én is be szeretnék! Fél nyolcra kell bent lennem.

- Idő van! - motyogtam majd bekopogtam.

- Jöjjön be! - mondta hangosan. Benyitottam majd beléptem és be is csuktam az ajtót.

- Jó reggelt. - köszöntem. Háttal volt a székével csak a feje búbját láttam.

- Üljön le nyugodtam Miss. Hawking. - mondta kedvesen. Rátámaszkodtam az egyik szék karfájára és rá eresztettem magam a székre. - mi még nem találkoztunk itt! - mondta. Összehúztam a szemöldökömet. Mire gondol? - de sokat fogunk! - fordult meg a székével. Az arcom ledermedt mikor felismertem.

- Maga? - kérdeztem halkan és vékony hangon.

- Frank Andrews vagyok! - állt fel majd a kezét nyújtotta. Követtem őt. Felálltam és megráztam a kezét.

- Louise...

- Tudom ki maga! - mosolygott majd mindketten leültünk. - Montana-i egyetem matematikai szak. Elsőnek lakberendező akart lenni. - mondta. Csak ültem és bambultam. - ugye?

- Igen.

- De aztán építészetre váltott. Csak tudnám miért hagyott ki három félévet? - húzta végig mutató ujját az álla ívén. - elég jó északon a tanítás!

- Családi és anyagi problémák! - motyogtam.

- Értem. - dőlt hátra a székében. - és miért jött ide Orlandóba?

- Családi okok!

- Egyedül jött? - kérdezte. Mi ez bíróság? Ó ha az étteremben lennénk régen meg mondtam volna neki. De ő a dékán.

- Igen. - hajtottam le a fejemet.

- És most kivel lakik? Egyedül? - kérdezte. Nem bírtam tovább.

- Ez hozzá tartozik az egyetemi élethez? - néztem rá.

- Nem. Csak szeretném tudni, hogy hogyan él? Hogy most jó-e a lelki világa? Mert a nyugalom nagyon fontos lesz a számára mostanság. - mosolygott.

- Nyugodt vagyok! - mondtam majd hátra dőltem a székben és összefontam a karjaimat a mellkasomon. Jajj Lou, ne zárkózz be!

- Az étteremben nem látszódott nyugodtnak! - mondta halkabban.

- Ott minden más! Ott otthon vagyok! Ez meg egy iskola. Ismeretlen helyekkel és emberekkel. - magyaráztam.

- Akkor ismerkedjen! - motyogta. - na meg hívhatok embereket, akik meg mondják, hogy mi merre van. Szeretném, ha jól érezné magát itt! Jó eredményeket látok magában. És régen volt már ilyen tanuló itt. Minden diák azért jelentkezik, hogy legyen egy diplomája, de magának céljai vannak.

- Ez csak természetes! - motyogtam majd a jobb oldalamon lévő barna szekrényre néztem. Könyvek voltak rajta, ugyan olyan borítóval.

- Szia, szólnál majd az egyik diáknak, hogy vezesse körbe az új diákot? - kérdezte. Minek ez a nagy felhajtás? - ő jó lesz! Bár ő a leghülyébb, de jó lesz. Köszönöm. - mondta. Csak a szekrényt néztem. Képek is voltak rajta. Egy lány, egy idősebb nő és a jól ismert pasi. - hamarosan körbe vezetik! - mondta majd rá néztem.

- A képen az a maga családja?

- Igen. A lányom és a feleségem. Régi kép. Azóta van egy kis fiúnk is. És azóta már el is váltunk! - sóhajtott. - meg ismerhetnéd a lányomat. Hasonló modorral rendelkezik.

- Inkább...

- Apa ezek a pasik, milyen bunkóak! - robbant be valaki. Azonnal rá néztem. Szőkés-barna haja csodálatosan simult a testéhez. Nem úgy, mint az enyém. Hosszabb haja van, mint nekem és sokkal szebb is. Sőt sokkal magasabb, mint én.

- Tehát ő a lányom. - mondta a dékán.

- Öhm szia. Jenna Andrews vagyok! - nyújtotta a kezét. Felálltam majd megfogtam a kezét.

- Louise Hawking. Örvendek! - ráztam meg kezét közben mélyen a szemébe néztem.

- Te vagy az a lány, akiről apa beszélt! Hasonlítasz rám. - mosolygott.

- Hát... Nem annyira! - vakartam meg a tarkómat és végig mértem rajta. Teljesen más, mint én!

- Mondtam lányom, hogy hasonlítotok! Mogorva. - szólt közbe a dékán.

- Nekem mennem kellene. Filozófia órám lesz. - motyogtam majd az ajtó felé indultam.

- Elkísérlek! - mondta a csaj.

- Ez jó ötlet! - mondta örömtelien Frank. Kinyitottam az ajtót és elindultam jobb kéz irányába.

- Az előadó erre van. - szólt a csaj. Vagyis Jenna.

- Ó - fordultam meg majd együtt indultunk útnak. Azon gondolkodtam, hogy milyen bunkó voltam ők meg milyen kedvesek. Csak segíteni akarnak.

- És hány éved van még? - kérdezte.

- Kettő. - sóhajtottam.

- Ú. Az gáz. Én már végeztem. És nem sok sikerrel. Munkanélküli vagyok fél éve. - morogta. - nem vagyok ilyen téren szerencsés.

- A szerencsére várni kell. Mondja egy másik szerencsétlen! - mondtam.

- Apa azt mondta, hogy még egy egyetemet el kellene végeznem. De nincs rá erőm! - hadarta. - főleg, hogy tudom, mivel jár.

- Ha van eszed hozzá, akkor miért nem mész? - kérdeztem mikor befordultunk az egyik sarkon.

- Az apám a dékán és azt akarja, hogy ide járjak. - emelte meg a hangját. - szerinted?

- Jó, bocs. - motyogtam. - amúgy szeretnék bocsánatot kérni. Az irodában elég bunkó voltam. Még az apáddal is! Nem szoktam ilyen lenni! - néztem lefelé. Elcsodálkoztam magamon. Tényleg nem szoktam ilyen lenni!

- Ugyan már! Én voltam bunkó. Nem kellett volna csak úgy berobbannom az irodába. - mondta örömtelien.

- Akkor ezt megtárgyaltuk. - néztem rá mosolyogva majd megállt.

- Megérkeztünk! - mutatott az ütött kopott ajtóra. Elég bizalmatlan volt, hogy kinyílik-e.

- Komoly? - kérdeztem meglepődve.

- Nem sokan járnak erre az órára szívesen. Sokan be se mennek! - mondta.

- Ha muszáj. Ki volt adva, hogy filozófiára is járni kell egy fél évet. - motyogtam.

- Bemegyek veled! Engem már valamennyire ismernek. Talán! - nyitotta az ajtót, ami egy hangosat nyikorgott. Olyan volt a terem, mint egy küzdő tér. Mindenütt leszakadt plakátok, és papírgalacsinok. Nem egy átlagos terem. Mikor kinéztem magamnak egy helyet és leültem kaptam egy SMS-t. Azonnal megnéztem.

"Remélem jól telik az első napod! Csók JG"

A szívem hevesebben kezdett verni. Elmosolyodtam és a választ pötyögtem be.

"Még csak most kezdődött el. Vége lehetne már. Millió csók Mr."

Majd elküldtem.

A nap lassan telt. Főleg a dél előtt. Mindenki mutogatott rám és megnézett miután Jenna elment. Tudtam, hogy ez lesz! Valaki már becenevet is aggatott rám. A vándorlélek. Amiért Billings-ből jöttem ide. Még jobban bunkóak az emberek itt, mint ott fent északon, de itt nincs család, aki még náluk is jobban piszkálna! Szerencsémre… De itt azért ilyenek, mert tengerpart és több szórakozó hely van itt mint ott. Néhányan meg okoskának hívnak, mint a hupikék törpikékben és még csak fél napja járok ide. Utálom az egészet!

Az ebédnél álltam sorba és vártam azt a szennyet, amit adnak. Azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom én ezt túlélni? Senki nincs itt, akit ismerhetnék, vagy barátkozna velem. Vagy aki nem úgy hív, ahogyan mások. Mikor kifordultam a sorból, egy állatkertet láttam ahol most van ebédosztás - ami részben igaz – és mindenki őrjöng és fel van pörögve! Végig néztem azon a kis termen. Nem volt hová ülnöm. Mint azokban a tipikus amerikai filmekben. A kiközösített új lány… Jobb oldali sarokba néztem, ahol Jenna csalapált és egy üdítőt szürcsölt. Elmosolyodtam, majd elindultam felé. Alig vártam, hogy oda érjek, valami nagyon rossz érzés kavargott bennem.

- Hé szia! – ugrott elém valaki. És itt a rossz érzésed! Hirtelen torpantam meg. – jajj bocs, ha megijesztettelek. – mondta a srác. – te vagy az új csaj, ugye? – kérdezte. Mérgesen néztem rá. Legszívesebben rá önteném a főzeléket. Biztos valami szívatás.

- Igen én lennék, ha még nem hallottál volna rólam! – motyogtam.

- Te dolgozol abban a reggelizőben és mindig délig vagy, ugye? – kíváncsiskodott. Akkor ki is az okoska? Lou oszd már ki!!

- Egyéb információ amit nem tudok? – vontam fel a szemöldökömet.

- Tudtam! – vigyorgott. – csak azt akartam, hogy hoznál nekem egy dupla sajt burgert? – kérdezte hangosan. Egy nagyon nagy mély levegőt vettem és lehunytam a szemem, majd az egészet kifújtam. Csak nyugodtam Lou!

- Figyelj – néztem rá. – más megdolgozik azért, hogy tudjon tanulni. Te és társaid meg az apucikád pénzét költitek, mert nem tanultok, csak lógtok! Szóval elengednél? – mosolyodtam el.

- Hah – sóhajtott. – csak tessék, te vándorlélek! – fintorgott majd arrébb lépett.

- Kösz! – morogtam majd tovább indultam Jennához. Leültem elé és felbontottam az üdítőmet.

- Bunkóak, én megmondtam! – mosolygott Jenna. – amúgy ki volt az?

- Egy srác, aki mindig is bunkó volt! – morogtam, majd belehörpintettem a narancslébe.

- Ki osztottad? – kérdezte.

- Ha egy olyan étteremben dolgozol, vagy bárban ahol csak ilyenekkel találkozol akkor megtanulsz bánni velük! – vettem fel a kanalat, majd enni kezdtem.

- Értem! – motyogta. – az a gyerek engem is zaklatott. – mondta.

- Rájuk kell hagyni! – mondtam teli szájjal.

- Átnézek rajtuk… inkább… - motyogta. – és a haverja ide tart! – mondta halkan.

- Még egy bunkóval több! – morogtam, majd letettem a kanalat.

- Szia, a haverom előbb elég bunkó volt veled! Szeretnék bocsánatot kérni! – mondta mögöttem. Jennát néztem, ahogy a srácot nézi. Szinte teljesen elpirult. Biztos jól néz ki!

- Lényegtelen! – mondtam magam elé.

- Jól kiosztottad! – mondta. – leülhetek? – kérdezte. Nem válaszoltam, csak a tálcámat néztem.

- Igen. – mondta Jenna. Lehunytam a szemem és gondolatban megráztam a fejemet. Nem tudja még, hogy idegenekben ne bízzon meg! Beszél a tapasztalat!

- Ross vagyok! – nyújtotta a kezét nekem. Nem fogadtam el. Majd Jennának intézte tovább. – hallottam, hogy most jöttél ide. Vándorlélek! Vagy okoska. – mondta. – vagyis Louise.

- Vicces! – néztem rá. Ledöbbentem. Magas volt, barna hajú, barna szemű és nagyon jó képű. Majd nem úgy nézett ki, mint Mitch.

- Szerintem csak azért hívnak, így mert irigykednek. – mosolygott.

- Mert Billingsből jöttem? – kérdeztem.

- Nem. Hanem mert mindenből jeles vagy. – mondta.

- Mert tanulok? – néztem Jennára, aki csak a gondolataival volt elfoglalva és Ross-al. – nem irigység. Kiközösítés! – motyogtam.

- De hogy is! – mondta.

- Akkor? Miért hívnak így? Más hogy nézek ki mint bármely más ember? – néztem a srácra. – vagy egy klón vagyok?

- Nem tudom. – sütötte le a tekintetét. Halkan kezdtem kacagni, majd felálltam és mentem a következő órámra.

Egy pancser vagyok! Kiosztom és nem is tudom ki ő. Ok nélkül ítélem el… Vagyis nem! Mert ő is így hív! Vagyis már nem tudom…

- Louise! Várj! – szólt utánam valaki majd megfogta a csuklómat. – miért szaladsz el? – fordított maga felé. Jenna volt az.

- Mert… - néztem félre mellette. – mindegy! – motyogtam majd elengedte a kezemet.

- Nem vagy tiszta! – húzta össze a szemöldökét. – csak kedveskedni akart, meg ismerkedni.

- Nem bízok idegenekben ahogyan benned sem! Meg szívtam már párszor! – néztem a szemeibe.­ – sőt, már senkiben nem bízok!

- Akkor oké. – bólogatott. Sóhajtottam egyet majd megfordultam. Elindultam valamerre és csak mentem és mentem. Úgy éreztem, hogy kikell szaladnom a világból, hogy a suli nem nekem való! Vissza kell mennem az ismert helyre, ahol talán hazugabb emberek vannak mint itt! De ott az én helyem! Vagy már nem is tudom, hogy hol… Lementem a földszintre majd onnan ki az iskola kapuján. Tisztára hülyének érzem magamat.

- Lou – kiáltotta el magát valaki. Nem álltam meg nem voltam semelyik emberfajra kíváncsi. Jelenleg magamra sem. Utálom magam. Nagyon is! – meg se ismeri az embert! – állt elém, mire belé mentem.

- A franc! – morogtam majd ki akartam kerülni, de nem engedett.

- Mi franc bajod van? – kérdezte. Nem néztem rá. Túlságosan magam alatt vagyok. – nézz már rám! – emelete fel a fejemet. James volt az.

- Te hogy kerülsz ide? – kérdeztem halkan.

- Gondoltam szükséged lesz egy segítő kézre! – vigyorgott. – de mi a baj? Valaki megbántott?

- Nem! – léptem egyet hátrébb. – csak szar minden! – néztem lefelé.

- Még óráid lesznek! – kiabálta mögöttem Jenna.

- Ki ez a szexi csaj? – kérdezte halkan James.

- A dékán lánya! – morogtam önelégülten. Elmosolyodtam ahogyan elment a kedve tőle.

- Aha jó bőr! – fordított meg majd átkarolt. Jobb kezét a jobb vállamra rakta. – ha velem látnak minden jobb lesz! – mondta halkan. – helyettesítem Mitchet! – motyogta.

- Köszi! – mosolyodtam el. – de nem leszel az ágymelegítőm!

- Tudom, hogy néha vannak elmebajaid. Rettegsz az emberektől! Nem neked találták ki a sulit! – mondta majd szorított egyet a vállamon.

- Kedves vagy! – motyogtam.

- Ez igazság csajom! – mentünk vissza az egyetem falai közé. Jenna csak kullogott utánunk.

- Most élvezed, hogy a karod alatt vagyok, igaz? – kérdeztem.

- Voltál már a karjaim között is! És élveztem! – mondta hangosabban mikor elmentünk a srác bandája mellett, aki rendelt egy burgert. – ismerem ezt a gyereket!

- Várj már! – fordultam ki a keze alól. – bunkóság volt. Ő itt Jenna a dékán lánya! – mutattam a gyönyörű csajra.

- James! – nyújtotta a kezét. – örvendek. – mosolygott James kacéran.

- Jó elég volt tudom, mi zajlik ilyenkor a fejedben! – fogtam meg James kezét.

- Ő az exed? – kérdezte Jenna. Ezen elgondolkodtam majd Jamesre néztem.

- Igen voltunk együtt. – mondta James. – de már másé a kedves! – mondta szomorúan. Megráztam a fejemet majd észrevettem egy plakátot James mögött.

- Várjatok! – toltam arrébb Jamest. Sok és még annál is több hirdetés volt rajta. Megakadt a szemem az egyiken. – cserediákság Európában… - téptem le a lapot, majd megfordultam…