Tizedik

4.részlet

Nem akartam, hogy vége legyen. Hogy abba hagyja! Hogy elszakadjon tőlem! Nem! Mert akkor véget ér a varázs és tudni fogom, hogy visszamegy és itt hagy majd egyedül. Nem Mitchel, mert ő New Yorkban üdül. Hanem teljesen egyedül. Magányosan! Mint a régi szép időkben. Egyedül...

- Nem akarom, hogy visszamenj! - bújtam hozzá, mikor mellém feküdt.

- Én sem! De muszáj. - simított végig a vállamon.

- Azt hiszem beléd zúgtam! - néztem rá.

- Én nem hiszem. Hanem tudom! Soha nem csináltam ezt egy lánnyal. Soha nem volt még soha semmi ilyen romantikus, mint most!

- Fura ezt hallani egy pasi szájából, hogy romantikus. - mosolyodtam el. - de talán ezért is vagy olyan különleges! - tettem a kezemet az arcára.

- Különleges? - fogta meg az arcán heverő kezemet.

- Más, mint a többi hímnemű. Más, mint az a tökfejű James, aki csak mindig kihasználja Annt. Vagy az a másik tökfejű. Mitch. Soha nem viselkedett így velem! Köztünk az a különleges, hogy hasonló a múltunk. Más nem is! - magyaráztam neki. - köztünk viszont - támaszkodtam fel. - feszül a szenvedély! - morogtam majd egy puszit adtam az ajkaira. - soha nem éreztem még így!

- Én sem! - simított egy hajtincset a fülem mögé.

- Csak kár hogy elmész. Én meg itt maradok! És lehet, hogy soha többet nem látjuk egymást! - bújtam vissza hozzá.

- Ne gondolj ilyenekre! Soha nem foglak elfelejteni! - emelte fel a fejemet majd közel húzott magához.

- Én sem! - motyogtam. - de olyan rossz! Beléd szerettem egy másodperc alatt aztán megtörténik ez, ami csak a tündérmesékben történhet meg, aztán meg a távolság tönkre tesz mindent! - morogtam majd elhajoltam tőle és felültem.

- Mondom, hogy ne gondolj ilyenekre! - ölelt át. - csak élvezd a pillanatot! - suttogta a fülembe. Rá néztem majd elmosolyodtam. Gyönyörű zöld szemei csak úgy csillogtak. Mintha mindjárt sírna. Nem tudtam megállni, hogy enyhítsem a fájdalmat, ami belülről engem is majdnem szétszakít. Kezemet a tarkójára raktam és csókolni kezdtem. A gyomromban fura dolgok kavarogtak. Soha nem érzett dolgok. Talán pillangók. Igen! Pillangók. A szerelem érzése!

Élveztem, hogy irányíthatok ezért nyomni kezdtem lefelé a mólóra és rá tapadtam, mint egy pióca. Kezét a hátamra csúsztatta és ott pihentette. Nem úgy, mint Mitch! Éreztem, hogy kezdek vadulni ezért lassítottam. Annyira sokáig csókolóztunk, hogy kiszáradt a szám és már zsibbadt is.

- Hú! - hajoltam el tőle.

- Mondtam már, hogy jól csókolsz? - mondta halkan.

- Senki nem mondott még ilyet! - motyogtam. - nem mintha olyan sok pasim lett volna. De te vagy az első! - mosolyogtam.

- Tényleg nagyon jól csókolsz! - vigyorgott. - pont, ahogyan elképzeltem. - suttogta majd egy homlok puszit adott.

- De ehhez te is kellesz! Főleg az a telt alsó ajkad. - morogtam.

- Amúgy az a tökfej Mitch sem mondott ilyet? - kérdezte.

- Valami hasonlót igen. De nem gondolta komolyan! - motyogtam.

- Pedig a nőknek ez kell. Megdicsérni őket a teljesítményükért! - mondta. Meglepődve néztem rá majd elmosolyodtam.

- Te vagy a tökéletes pasi! - vigyorogtam majd egy apró puszit adtam az ajkaira és átöleltem.

- Mindig is ilyen lányra vágytam! - sóhajtott. - és most elkell engednem, mert barátja van! Mert egyetemre fog járni. Mert több ezer kilométerre van az otthonom!

- Ne fájdítsd a szívem! - néztem rá.

- Akkor gyere velünk! Szökjünk meg és hagyjunk itt mindent! - örvendezett.

- Nem tehetem! - mondtam halkan.

- Miért? Szereted Mitchet, igaz? - hajolt el tőlem.

- Nem! - ráztam meg a fejemet majd könnyek gyűltek a szememben. - ezt te nem értheted! - fordítottam el a fejemet. Itt az idő, hogy elmondj neki mindent! - nekem nagyon fontos az egyetem és nem Mitch. Szeretnék bizonyítani anyának és a nővéreimnek. - magyaráztam.

- De azt mondtad, hogy Mitchen bosszút akarsz állni. Akkor?

- Igen. És fogok is! Nem viselkedhet velem így! - emeltem meg a hangomat.

- És csak szereted! - dörmögte majd a tengerre nézett.

- Nem! Nem szeretem!

- Akkor miért mondasz róla ilyeneket? Miért hasonlítasz hozzá? - nézett rám.

- Mert ő megért! Tudja a múltamat! Tud rólam mindent, ami rossz volt! - álltam fel. - tudja, hogy a családom semmibe nézett! - zokogtam. - azt hittem te más vagy! Más, mint azok a férfiak, akik csak kihasználják a nők érzéseit! De tévedtem! - mondtam majd elindultam lefelé a mólóról. Itt a leányálom véget ér és marad a keserű szomorúság.

- Várj! - kiáltott utánam. Úgy tettem mintha meg sem hallottam volna és mentem tovább. - engem nem érdekel a múltad. A rossz, ami történt! Látszik rajtad, hogy nem minden alakult, úgy ahogy eltervezted! De megértem, hogy fontos neked az egyetem, ahogy nekem az éneklés és a karrierem. - magyarázott közben jött utánam. - és nem használom ki az érzéseidet! És ha kihasználnálak régen ágyba vittelek volna. Ami nem az én életstílusom! - magyarázta még mindig, de úgy tettem, aki süket. - ugyan úgy érzek, ahogyan te! Beléd zúgtam. És nem is kicsit! Megszerettem azt a gyönyörű hajad. A szóhasználatod. A nevetésedet. A viselkedésedet. A csókjaidat. A mosolyodat. Mindent! Még akkor is, ha a múltad pocsék és semmibe néztek. Én mindennek nézlek. - mondta mire megálltam. - és nem csak azért mondtam, hogy jól csókolsz, hogy el hidd. Hanem tényleg jól csinálod! Nem mintha lenne kihez hasonlítanom. Mert életem első hosszú csókja volt. És talán az utolsó is! Mert más lány nem lesz, aki így elcsavarta volna a fejemet. - mondta. Éreztem, hogy ő is megállt és nem közeledik felém. Mély levegőt vettem és megfordultam. Vagy öt méterre állt tőlem. Túl távol. Pont a móló lámpáinak a fényében. - szeretlek! - nézett rám. - jobban mint azt hinnéd! - mosolyodott el. Mély levegőt vettem és elindultam felé. Olyan magabiztosan állt ott mintha valami fő hős lenne. Az utolsó pár lépést futva tettem meg majd a nyakába ugrottam és egy hosszú puszit adtam az ajkára.

- Hihetetlen, de négy napja ismerlek és annyira beléd szerettem! - öleltem át. - néha kiborulok, ha a családomról van szó. - motyogtam.

- Engem csak a boldog pillanatok érdekelnek! - tolt el magától. - és csak te. Nem a családod!

- Oké! - bólintottam.

- Menjünk! - mondta majd egy homlok puszit adott. Megfogta a kezemet majd elindultunk lefelé.

- Amúgy soha nem foglak elfelejteni! Még ha soha többet nem találkozunk. Felejthetetlen pillanat. - néztem rá.

- Ahogyan én sem! Ha majd évekkel később találkozunk, meghívlak egy asztronautára és beszélgethetünk! - húzott közelebb magához.

- És ha akkor mindketten szinglik leszünk? - kérdeztem.

- Akkor majd meglátjuk, hogy hogyan alakul! - szorította meg a kezemet.

- Remélem, hogy szinglik leszünk! - vigyorodtam el mikor a móló végéhez értünk. Elengedte a kezemet és lelépett majd megfordult és a kezét nyújtotta, hogy majd lesegít. Elpirultam a mosolyától majd mikor elé léptem magához rántott.

- Úgy csókolnálak egész éjjel! Ölelnélek meg beszélgetnék veled. - motyogta.

- Akkor miért nem teszed? - tettem a kezemet a mellkasára.

- Ez jó ötlet! - mosolyodott el. - csak félek, hogy kiszáradunk! - motyogott. Pipiskedtem egy kicsit, megnyaltam a számat és egy puszit adtam az ajka mellé. - ezt vegyem célzásnak? - suttogta.

- Vedd, aminek akarod! - mondtam halkan.

- Hát jó! - motyogta majd elengedett. Megfordultam és láttam, hogy elég nagyok a hullámok.

- Gyere! - intettem a kezemmel majd a víz felé mentem.

- A-a! - tiltakozott.

- Beszari! - fordultam meg majd a vízbe léptem.

- Nem vagyok az. Csak nem szeretném a menő öltözékemet összevizezni! - lépett egy kicsit arrébb, hogy lásson.

- Ez csak víz! - léptem beljebb.

- Sós víz. És kitudja mit csinál a ruhával. - mondta majd egy kicsit közelebb lépett, hogy a cipőjét érintette a víz.

- Besózza. Aztán vizes lesz. - kiabáltam majd egyet hátra léptem és valami beleállt a lábamba. - au! - emeltem fel a lábamat.

- Minden rendben? - lépett még közelebb.

- Megszúrt valami! - bicegtem felé.

- Mutasd! - fogta meg a kezemet mikor oda értem. - ülj le! - mutatott a vizes homokra.

- De ez vizes! – hisztiztem, ahogyan ő.

- Ülj már le! - utasított. Leültem majd felemelte a lábamat és vizsgálni kezdte.

- Nem is tudtam, hogy orvos vagy. - mosolyogtam. Nem szolt semmit csak végig simított a talpamon majd megállt. Rám nézett majd vissza a talpamra és kihúzott belőlem valamit.

- Egy kisebb vízi sün! - vigyorgott majd felmutatta a tüskét.

- Elő fordul! - mosolyogtam kínosan.

- Nem kellett volna levenned a papucsot!

- Elszakadt! - morogtam. - neked meg be kellett volna jönnöd és kimenteni.

- Nem akartam vizes - monda mire egy hullám nekünk csapódott és mindketten vizesek lettünk. - lenni! - fejezte be mondatát.

- Most már az vagy! - kuncogtam.

- De vicces! - dörmögte, majd letörölte az arcáról a vizet.

- Hű most mi lesz a ruháddal? - tettem a szám elé a kezemet.

- Sós lett! - szomorkodott. - meg vizes!

- Júj te szegény! - sajnáltam meg.

- De szemét vagy! - mászott közelebb hozzám. Egyik lábát a lábam közé rakta a másikat meg kívülre. - egy aranyos szemét. - mondta majd még közelebb jött. - egy nagyon csurom vizes szemét. - morogta majd egy puszit adott és egy csókkal folytatta. Annyira édes volt, hogy szétfolytam alatta. Lefeküdtem a homokba és kezemet a hátára raktam. Most nem hagytam, hogy irányítson. Nem vadultam, mint Mitchél. Nem tudtam mi a határ nála. És pont ez volt olyan különleges benne. Lassan csókolt, ízlelgette az ajkaimat és nagyon szenvedélyesen. Olyan volt mintha senki más nem lenne rajtunk kívül. Mintha minden megszűnt volna körülöttünk. Csak Ő és Én.

- Mennünk kell! - motyogta a számra tapadva.

- Miért? - kezdtem volna újra csókolni, de elhajolt tőlem.

- Ezek nem csak nagy hullámok! Ez a dagály. - mosolygott.

- Legalább együtt halunk meg! - mondtam majd visszahúztam magamhoz.

- Szeretnélek még csókolni! - vigyorgott majd felállt.

- Csak hülyéskedtem. - álltam fel én is majd az óceánra néztem, ami soha nem ér véget. Kezdett rózsaszínodni az ég.

- Jössz? - kérdezte.

- Várj! Gyere vissza! - mutogattam.

- Mi az? - lépett mellém majd kezét a derekamra rakta.

- Nézd! - mutattam az égboltra.

- Csodálatos! - mondta halkan. - soha nem láttam még napkeltét! - Én sem! - motyogtam majd ámulva néztem, hogy a nap hogyan bukkan fel. - de ez csak egyet jelent! - hajtottam le a fejemet.

- Tudom! - húzott magához.

Közösen néztük meg a nap felkeltét és csodálkoztunk el azon, hogy milyen hamar eltelt az éjszaka. Lassan lépkedtünk el a lakásomig közben Annről meséltem Johnnak. Ő meg a turnéjukról mesélt és a rajongóikról.

- Hát itt lennénk! - sóhajtottam majd a panelra néztem.

- Sajnos! - motyogta. - reggel még mész az étterembe?

- Nem tudom. Ilyen lábbal nem hiszem! - emeltem meg a jobb lábamat.

- Értem. Akkor ez az utolsó pillanat, hogy láthatlak! - mondta. Összeszorított szájjal bólintottam és könnyek gyűltek a szememben.

- Látlak még valaha? - kérdeztem.

- Nem tudom. Talán ha abban az étteremben dolgozol majd.

- Soha nem fogok onnan eljönni! Ők a családom. - hajtottam le a fejemet.

- Mindig vissza fogok oda járni! - emelte fel a fejemet majd könnyes szemeimbe nézett. - ne sírj! - ölelt magához.

- Utálom a búcsúzkodást! - motyogtam. - főleg örökre.

- Nem. Nem örökre! Látni fogjuk még egymást! - mondta.

- Ne mondj ilyet! Honnan tudod, hogy láthatlak e még? Hmm? - néztem rá.

- Mert lehet vissza jövök, és elrabollak. - mosolygott.

- Ne húzzuk! Inkább menj a francba! - léptem el tőle, majd az ajtó felé indultam. Hülye érzés járta át a testem. Ez elég bunkóság volt. Nem vagyok ilyen. - John - fordultam meg. Háttal állt nekem. - megszerettem a fogaidat, a szőke hajadat, a formás segged, és azt a hatalmas szívedet. - néztem végig rajta. - üzend meg Edwarnek, hogy ölelem és puszilom. Jó barátaim lettetek. - magyaráztam mire megfordult. - de nem csak barát. Főleg te - kezdtem mire elindult felém. - akinek az ajkai még mindig - folytattam, de nem tudtam befejezni. Hirtelen cselekedett. Két keze közé fogta az arcomat és szenvedélyesen csókolt. Úgy fájt mégis jól esett. Szívott, harapott, irányított. Úgy nekem esett, hogy a pulóverébe kellett markolnom. Nem tudom hány percig csinálta, de követeltem még! Az utolsó legyen a leghosszabb és a legjobb. Ahogy kicsit kijjebb nyitottam a számat, hogy levegőhöz jussak áttolta a nyelvét a számba és lassan kezdett játszani az enyémmel. Nem hagytam magam, hogy a macska győzzön ebben a játékban. Visszakényszerítettem a nyelvét a szájába majd én kezdtem el kergetni. Nem hagyta magát ezért visszatámadt. Körül belül a harmadik világháború zajlott le köztünk. Majd újra békesség lett köztünk és lassan kezdtem ízlelni alsó ajkának édességét. "Amíg nem járt a nyelved a szájában ne engedd el” Tessék Ann!

Amilyen gyorsan csak tudtam elszakadtam tőle és besiettem a házba. Fel a negyedikre és be a lakásba. Ahogy becsuktam az ajtót neki dőltem, majd hatalmas nagy zokogásba törtem ki. Ez elég szép búcsú volt. Még ha bunkó voltam is gyönyörű volt. Soha nem fogom ezt a négy napot kiverni a fejemből! Emlékezni fogok rá, mint életem legszebb és legromantikusabb hétvégéjére.