Nyolcadik

2.részlet

- Téged kereslek! - vigyorodott el.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? - kérdeztem halkan.

- Azt mondták, hogy egy étteremben dolgozol. Gondoltam, hogy a leg barátságosban. - nézett körül.

- Anya küldött? - kérdeztem mérgesen.

- Nem. Hanem nyomoztam utánad. És megtaláltalak! - mondta.

- Hé, hol van már az omlettem? - állt fel az egyik vendég.

- Üljön vissza és várjon. Nem gyorsétterem vagyunk! - mutattam neki. - ülj le valahová és majd beszélünk! - mondtam Chetherinnek majd visszaálltam a pult mögé. - egy hagymás rántottát. - mondtam Seriffnek.

- Lou - szólt Ann. - minden rendben? - hajolt a fülemhez.

- Megtalált. Érted? - néztem rá.

- Mit akar?

- Nem tudom! De biztos akar tőlem valamit. Csak a semmiért nem nyomozott volna utánam. - motyogtam.

- Talán pénzt akar! - bökött Chetherine felé.

- Nem úgy néz ki! - morogtam. - ilyen ruhák mellett nem hiszem.

- Vagy csak beszélgetni akar! - szólt közbe Seriff.

- Te fogd be és csináljad az omlettet! - néztem rá mérgesen majd megfordultam. - elé kell állnom. Nem ártott nekem olyan sok mindent.

- Csak nem szeretet! - morogta Ann.

- Itt az omlett! - kiabálta Seriff. Mérgesen néztem Annre majd elvettem a tányért és kivittem a vendégnek.

- Tessék! - tettem le elé. - kér még valamit?

- Ha azt is ilyen késéssel hozza ki akkor nem! - morogta.

- Ott van hátul a főnököm vagy ott a szakácsunk lehet náluk reklamálni. Viszont ha valami nem tetszik akkor ott az ajtó! - mutattam az ajtóra.

- Értettem, husika! - vigyorgott. Felhúztam a szemöldökömet, majd megfordultam.

- Bunkó! - dörmögtem majd elindultam vissza a pulthoz.

- Lou ő volt Chris! - súgta Ann.

- Te aztán tényleg kedves vagy a vendégekkel. - mosolygott John.

- Bunkó volt és nem vagyok a husija! - vettem el előlük az üres tányérokat. - franc! - morogtam.

- Mi az? - kérdezte Picúr.

- Cat! Ő is vendég! - tettem le a tányérokat majd elindultam felé.

- Kicsi átveszem a rendeléseket! - szólt utánam Ann. Felmutattam neki a hüvelykujjamat közben Cat asztala felé mentem. Régen mindig becézgettük egymást és ez rajta maradt.

- Hozhatok valamit? - álltam az asztal mellé.

- Csak egy narancslevet Mayának - mosolygott.

- Hozom! - bólintottam.

- Kész a hagymás rántotta! - kiabálta Seriff. Elmosolyodtam majd Annre néztem aki az étterem másik végében ügyetlenkedett. Mikor a pultba értem töltöttem egy narancslevet majd John megszólított.

- Délután ráérsz?

- Az egyetemre megyek. Utána talán! - mosolyodtam el.

- Már úgyis megvan a számod. Bármikor zaklathatunk! - vigyorgott Edward.

- Csak hajrá! - kacsintottam rá, majd elvettem a tányért és a narancslével együtt elindultam. A pasi már mosolyogva várt.

- Tessék a nem túl hétköznapi rántotta! - tettem le elé.

- Nagyon jól néz ki! Köszönöm. - vigyorgott majd felkapta a villát.

- Váljék egészségére! - mosolyogtam.

- Kérdezhetek én is valamit? - nézett rám.

- Persze.

- Nem helybeli igaz?

- Nem. Ezt honnan tudja?

- Északi államokban szokták használni ezt a kifejezést! Váljék egészségére. - magyarázta.

- Montanából jöttem. Billingsből. - motyogtam.

- A hegyek közül! - bólintott.

- Nem. A hegy aljáról! - javítottam ki.

- Ha maga mondja! - engedelmeskedett.

- Ötös voltam földrajzból. Az még csak a hegy lába. Ott még hó se esik minden télen! - magyaráztam.

- Elég meglepő!

- Most leáll egy pincérrel erről veszekedni? - tettem csípőre a kezemet.

- Nem. Nem szeretnék veszekedni! - mosolyodott el.

- Akkor a szülővárosom a hegy lábánál van nem a hegyen! - érveltem.

- Én viszont azt mondtam, hogy a helyek közül jött nem azt, hogy a hegyről! - nézett rám. Biztos tanár! A francba.

- Magát biztos jól megfizetik, hogy ilyeneket mondjon! - mondtam.

- Nem annyira jól! - motyogta.

- Ha most megbocsát engem várnak a vendégek! - mutattam a tálcán lévő pohárra. Megfordultam majd elindultam Cathez és Mayához. Ó igen! Maya Chetherine két éves lánya.

- Itt a narancs lé! - raktam Maya elé. - miért is jöttél? - kérdeztem Cattől.

- Beszélgetni! - mosolygott.

- Vagy pénz kell? - kérdeztem halkan.

- Nem. Hál' Istennek már nem kell. Nem is kérnék tőled! Tudom, hogy nincs sok. Az is biztos kell! - mosolygott.

- Majd kell! - motyogtam. Nem akartam a tudtára adni, hogy mire.

- És jól vagy? - kérdezte.

- A legjobban! - mosolyodtam el.

- Az jó!

- Anyu ő kicsoda? - mutatott rám Maya.

- Ő a nagynénéd! Louise. - magyarázta Cat.

- Röviden, Lou - néztem Mayára.

- Lo. - motyogta.

- Vagy Kicsi.

- Kici. - mondta hangosan.

- Ez mindjárt más. - kuncogtam.

- Miért nem ülsz le? - mutatott Cat az előtte tátongó üres helyre.

- Nem soká mennem kell. - motyogtam.

- Addig leülhetsz! - morogta.

- Anya küldött? - kérdeztem még egyszer miután leültem.

- Mondtam már, hogy nem!

- Akkor miért most kerestél meg? Hol voltál két évig? - förmedtem rá halkan.

- Mert most van pénzem és a vőlegényem felajánlotta, hogy segít téged megkeresni! Üldözési mániád van? - hajolt az asztal fölé.

- Ha már így kérdezed, akkor az! Nem akarok vele soha többet találkozni! Biztos nyalja Dorothy seggét. Dorothy meg már a föld alá kívánja. Szóval gondolom változatlan a helyzet Billingsben.

- Azért nem. - fordította el a fejét. - anya nincs a legjobb állapotban!

- Gondoltam, hogy ezért jöttél! Inkább menj vissza a vőlegényedhez! És engem hagyj békén a hülyeségeiddel! - morogtam.

- Lou csak az anyádról van szó! - mordult rám.

- Kiálltam évekig mellette, óvtam a saját gyerekétől, ugrottam, ha kellett neki valami. Aztán egy nap a kiállhatatlan pióca mellett döntött, aki még huszonhat évesen is rajta csüng! És ezek mellett csak megtűrt személy voltam abban a kibaszott házban! Most meg azzal jössz, hogy csak az anyámról van szó! Hát kösz szépen ebből nem kérek. - morogtam a szemeibe nézve.

- Lou én...

- Van pénzed, akkor segíts neki te! Ami nekem van nem sok, de az is kell a tandíjra! - motyogtam majd csörögni kezdett a telefonom. - ezt fel kell vennem. - álltam fel. - itt Louise Hawking.

- Jó napot, itt Donald Fish. Csak azért zavarom, hogy fél egyre betudna-e jönni?

- Igen.

- Akkor várom. És a kollégám is várja már magát!

- Hamarosan találkozunk! - mosolyogtam majd a pasi kinyomta.

- Mondani szeretnél még valamit? - fordultam Cat felé.

- Folytatod az egyetemet? - nézett rám.

- Igen. Legalább valaki a családból helyes útra tévedt. - kulcsoltam össze a kezeimet.

- Lakberendező?

- Nem. Az régen nem egyetem! Mérnök leszek vagy ha így jobban tetszik építész. - motyogtam.

- Értem. - nézett Mayára.

- És ki a szerencsés vőlegényed? - kérdeztem.

- Egy gyerekorvos. - mosolygott.

- Az jó. Nekem most mennem kell. - léptem közelebb hozzá. - és mond meg anyának, hogy ennek a trükknek nem dőlök be! - mondtam halkan Catnek majd a pult felé mentem. Azt hiszi, hogy ennyi fájdalom és szenvedés után majd csak úgy puszi pajtások leszünk? Azt várhatja!

- Henry! - mentem a raktár felé.

- Igen? - kiáltott.

- Elmegyek. Holnap ugyan ekkor! - kiáltottam neki vissza majd levettem a kötényemet és felvettem a kisruhámat. Amint kiléptem az étteremből John és Edward lépett mellém.

- Elkísérhetünk? - kérdezte John.

- Nem! - morogtam.

- Akkor, szia! - fordultak vissza.

- Várjatok! - fordultam utánuk. - csak vicceltem! - mosolyogtam.

- Mi is! - vigyorogtak majd nagy sebességgel elindultak felém. Belém karoltak és húzni kezdtek.

- Jó így hátra felé! - lépegettem velük. - tudjátok, hogy merre az egyetem?

- Persze.

- Mi feltaláljuk magunkat! - mondták.

Azt hittem, hogy órákig ott leszek az egyetemen és várhatok még többet is, de szerencsémre hamar jött a dékán. Az a bizonyos kolléga nem jelent meg ezért mind ketten elmentünk. Az ikrek nem vártak meg ezért haza mentem. Mitch nem volt otthon. Ma költözik be a kollégiumba, hisz New Yorkban jár egyetemre. Ha minden jól megy nála, akkor orvos lesz. Ha nem akkor boncnok!

Kicsit mérgesen mentem be a lakásunkba, mert tudtam, hogy Ann vár. Beszélni akar valamiről! Arról a dologról, amit tudok. Tudom, hogy mit tudok, de ő tudja, hogy én tudom. Bonyolult az egész.

- Lou - lépett ki a szobájából Ann. Sóhajtottam egyet majd ledobtam a táskámat az ajtó melletti asztalra és leültem a kanapéra. - beszélnünk kell!

- És miről? - vettem a kezembe az asztalon lévő kókuszos kekszet.

- Tudod te! - ült le a kanapé másik oldalára.

- Nem, én! - vettem a számba egy kekszet.

- Louise, ne hülyéskedj! - morogta idegesen.

- Ne nézz hülyének! Kezdjük az elején. - mondtam nyugodtan. Tudtam, hogy miről akar beszélni.

- Hát jó! - fészkelődött. Rám nézett majd egy olyat nyelt, hogy hallottam. - Lou én lefeküdtem Mitchel! - hunyta le a szemét. Felhúztam a szemöldökömet, majd még egy kekszet vettem a számba.

- És milyen volt? - húztam magam alá a lábamat.

- Nem is vagy kiborulva? - kérdezte meglepődve.

- Már voltam! - nyámmogtam. - azt hitted, hogy nem jövök rá, mikor tőled bűzlött a párnám? - kérdeztem nyugodtan.

- Lou, sajnálom. Tudom, hogy a büdös életbe nem bocsátasz meg, de tudod, milyen vagyok! - kezdtek hullani a könnyei.

- Tudom! Egy ribanc vagy. - morogtam. Nehéz volt kimondani. - és mióta tart a kapcsolatotok?

- Pénteken kezdődött. De már megmondtam neki, hogy ezt abba kell hagynunk! - magyarázkodott.

- Meséld el az egészet. Mindent tudni akarok! - tettem egy kekszet a számba.

- A buli után haza jött és azt mondta, hogy nagyon felizgattad a tánccal. Én meg csalódott voltam James miatt. És nekem esett! Mondtam neki, hogy ne és le is löktem magamról, de még jobban beindult. Utána még háromszor csináltuk. - pityergett.

- Tovább? - csámcsogtam.

- Aztán szombaton nem Brianhoz ment! Mikor az állatkertben voltatok felhívtam, mert SMS-eket írt, hogy várja az estét meg a többi alkalmat és megmondtam neki, hogy megérdemli, ha elhagyod. Erre azt mondta, hogy haza jön és megtárgyalhatjuk! És akkor is nekem esett az ágyatokban! - csuklott el a hangja.

- És milyen volt a szex? - kérdeztem még mindig nyugodtan.

- Ne kínozz, kérlek! Tudod milyen lelki ismeret furdalásom van? - morogta.

- Nem! Mert egy nagy büdös ribanc vagy! Egy kurva. - szorítottam össze a kekszes zacskó száját. - kínozni foglak ezzel míg élsz, mert a legjobb barátnőm vagy. Nem tudok megbocsátani mert kurva szar érzés, ezért te is szenvedj, de nem is tudok úgy veled egy fedél élni, hogy levegőnek nézlek! - néztem rá mérgesen. - szóval milyen volt?

- Szar! Nem volt orgazmusom egyszer sem. Pedig ahogy mesélted elég jónak kellett volna lennie, de nem volt az. Még jó hogy tudok színlelni! Ebben elég jó tapasztalatom van. Ezért más a szex Jamesszel! - hajtotta le a fejét. Mosolyogva néztem rá.

- Színlelni? Ismerős! - motyogtam. Kérdően nézett rám.

- Micsoda? - tátogta.

- Tegnap este nem jött az érzés. Aztán sem és reggel sem! Talán első alkalommal sem jött csak beképzeltem. - vontam meg a vállamat.

- Akkor Mitch a szar. Nem mi! - mosolyodott el.

- De annyira! - ráztam meg a fejemet. - de a francba is. Szeretem azt a majom fejét! - motyogtam.

- Nekem már nem úgy néz ki! - jegyezte meg. Kérdően néztem rá. - jaj ne tagadd már! John az új kiszemelted. Láttam mindent! - mosolygott.

- Te hülye vagy! - tettem le a kekszet az asztalra.

- Mondtam, hogy ne tagadd! - mutogatott. - láttam, hogy néztetek egymásra! Még én is éreztem a bizsergést. Belezúgtál! - vigyorgott. Lesütöttem a tekintetemet, majd sóhajtottam egyet.

- Ann én nem is tudom! - motyogtam. - tegnap este szájon puszilt! - suttogtam. Reméltem, hogy nem hallotta meg. Nem szólt semmit tehát hallotta. - ma meg úgy viselkedett mintha mi sem történt volna. De nem adja fel! Flörtöl még mindig én meg...

- Te meg mész utána és te is flörtölsz! - fejezte be. - Lou, Mitch a távolban. És havonta egyszer fog meglátogatni.

- De John visszamegy Írországba...

- Kis kaland bele fér! Nem? És nem azt mondtam, hogy bújj az ágyába. Oda nem is lehet, de miért nem hajtasz rá? Egy Ír pasi, aki sztár, van pénze és ő is beléd van zúgva...

- De én nem te vagyok! - motyogtam.

- Lou ez nem ugyan az! Mitch megcsalt téged. Te meg tűröd. Neked is kijár a kaland! - ült mellém.

- Bele fogok bolondulni! - motyogtam.

- Ez a románc már csütörtök este kezdődött. Már John ott a bárban úgy nézett rád, mint egy bálványra. Te meg úgy kezdték el fecsegni velük, mintha már ezer éve ismernéd őket! És ezt csak akkor csinálod, ha valaki tetszik! - csapott a combomra. - Mitchel is ezt csináltad!

- Picúr. Az ég áldjon meg! - öleltem át. - úgy utállak, de igazad van! - szorítottam meg.

- Amíg nem járt a nyelved a szájában ne engedd el! - morogta.

- Fúj, Ann! - hajoltam el tőle.

- Most miért? - kérdezte mikor csengettek. - kinyitom! - pattant fel, majd az ajtóhoz sietett. Csak az bánt, hogy igaza van. Nagyon is igaza. - hogy kit? - kérdezte meglepődve Ann majd vigyorogva visszasétált a nappaliba. - emlegetett szamarak! Téged keresnek! - vigyorgott és az ajtó felé mutatott.