Negyedik

2. fejezet: Legyünk barátok!

1.részlet

Délután kettő volt mikor felkeltem. Keresztben feküdtem hason az ágyon. Fogalmam sem volt, hogy miért pont úgy feküdtem. Egy lepedő volt rám terítve. Mitch sehol sem volt. Ahogy a hátamra fordultam megláttam őt mellettem. Meglepődött mikor letámadtam és megint szeretkeztünk egy jó nagyot. Négy körül járhatott mikor megkérdezte, hogy nem e megyünk el az állatkertbe. Furcsálltam egy kicsit, de beleegyeztem.

Tízperce bolyongtunk ott körbe-körbe és csak néztük az állatokat. Mást úgy se nagyon tudtunk csinálni.

- Wow. Nézd egy víziló! - mutatta Mitch.

- Nagyon király! - motyogtam.

- Most mi a baj? Sok állat van itt és olyan csodálatosak. - vigyorgott.

- Igen mind csodálatos, de a víziló az mit csinál? Bemászik a vízbe meg ki. Néha eszik. Inkább keressük meg a zsiráfot!

- Mert az érdekesebb? - nézett rám.

- Tudtad, hogy annyi csigolyájuk van, mint nekünk? Elég érdekes nem? - karoltam belé majd húzni kezdtem.

- Tudod, hogy hol vannak egyáltalán? - kérdezte.

- Valahol arra! - mutattam magam elé. - ó de van térkép is! - nyúltam a táskámba. Nem találtam elsőre ezért kibújtam Mitch karjából és keresni kezdtem közben lassan haladtam előre. - évek kérdése és meglesz! - vettem ki a tárcámat. Ahogy tovább keresgéltem rájöttem, hogy Mitchnél van a térkép. Hátrafordultam, hogy szóljak neki, de bele ütköztem valakibe. A tárcám kirepült a kezemből én viszont majdnem összecsuklottam a lendülettől.

- De ügyetlen vagyok! - morogtam majd felnéztem az ütközőmre.

- Megint egy szerencsés találkozás! - vigyorgott. Hófehér kacska fogain megcsillant a nap sugara.

- Nagyon szerencsés! - mondtam kínosan majd lehajoltam a pénztárcámért, de már a másik felvette.

- Itt is dolgozol? - nyújtotta át.

- Áh, fúj. Itt nem! - mosolyogtam majd elvettem tőle. - köszönöm.

- Ó drágám nem láttad mit csinált a zebra! - lépett mellém Mitch. - ők kik? - kérdezte. Elgondolkodtam azon, hogy ideje megcsillogtatnom amit Anntől tanultam és ideje autogramot kérnem.

- Ő John - mutattam a bal oldalira. - ő pedig Edward. - mutattam jobbra.

- Nagyon örvendek, de ezt fel kell vennem. - mutatott a telefonjára majd arrébb lépett.

- Honnan tudod a nevünket? - kérdezte John.

- Sok helyen dolgozok. És dolgoztam már. Köztük az FBI-nál. Vannak ismeretségeim! - mondtam halkan.

- Komolyan? - kérdezte Edward.

- De hogy is! - mosolyogtam. - a CIA-nál is dolgoztam.

- Bocsánat, hogy megzavarom a fecsegést, de nekem mennem kell! - lépett mellém Mitch.

- És hová? - meredtem rá.

- Elfelejtettem, hogy mára megbeszéltünk a srácokkal egy kan bulit. Bocsi szivi. - puszilt arcon, majd elindult.

- És mit csináljak egyedül? - kérdeztem.

- Ismerkedj, barátkozz! - visszafordult majd az ikrekre mutatott. - majd este találkozunk. - dobott egy puszit.

- Várj Mitch! Valamit itt hagytál! - kiabáltam utána. Megállt majd kérdően nézett rám. Úgy csináltam, mint aki turkál a táskájában majd mikor megtaláltam a semmit előhúztam a kezemet a középső ujjamat mutatva. Elvigyorodott majd megrázta a fejét, intett egyet és tovább ment. - Ilyenkor úgy utálom! - morogtam magam elé.

- Mióta vagytok együtt? - kérdezte valamelyikkőjük.

- Több mint hét hónapja! - mosolyogtam.

- Az már hosszú idő!

- Igen! - mondták felváltva.

- Nem tudjátok, merre van a zsiráf? - néztem rájuk.

- Onnan jöttünk! - mutattak a hátuk mögé.

- Akkor mindegy! És merre tartotok? - kíváncsiskodtam.

- A fókákhoz! - vigyorgott John.

- Az király hely. Mehetünk együtt is! - ajánlottam fel.

- Nekem oké! - mondtam Edward. John kicsit hezitált a válaszon.

- Jaj ne már. Menjek egyedül? Mitch mondta, hogy barátkozzak veletek! - néztem rá.

- És nem is fogjuk megszegni a parancsát! - mosolygott John.

- Akkor irány a fókák! - indultam a másik irányba.

- De az erre van! - mondták.

- Már vagy hússzor voltam itt! Tudod, mi merre van! - mondtam büszkén.

- De a térkép nem ezt mondja! - mondta az egyikőjük. Visszasétáltam hozzájuk majd kikaptam Edward kezéből a térképet majd megnéztem.

- Fordítva tartod! - fordítottam meg. - itt van a zebra. - mutattam a mellettünk lévő helyre. - ott vannak a lámák és ott a majmok mögöttük meg a fókák, az a "medencék". - mutogattam a térképre és a karámokra.

- Szóval ezért nem jutottunk el sehová. - morogta John.

- Ezért kell egy csaj a bandába! - vigyorogtam. - aztán menjünk, mert minket is bezárnak majd.

- Tán' csak nem! - mondta Edward.

- Észre sem veszik, hogy itt maradtunk. - indultam el. - beolvadunk a sok állat közé. - vigyorogtam. Mire oda értünk a fókákhoz csak az állatokról beszélgettünk. Kibeszéltük mindegyik állatfajt.

- Melyik sorba üljünk? - kérdezte John.

- Szerintem előre! - mondta gyerekesen Edward.

- Ha vizesek akartok lenni és halszagúak, akkor ajánlom az első sort. Bár pár vízcsepp hátul is rátok hull, de nem ajánlom azt a helyet. - indultam hátsó sorok felé.

- Miért nem ülünk előre? - kérdezték.

- Egyszer az első sorban ültem - fordultam feléjük. - és kicsapta a fóka a vizet. És ez az elején volt mikor ide jöttünk. Halszagúan mentem végig az egész állatkertem. - mutogattam.

- Szóval ezért néznek így rád az emberek? - kérdezte John.

- Nagyon muris! - sziszegtem. - amúgy ismernek, és azért néznek így.

- Már tudom mi ez a fura szag! - mondta halkan Edward Johnnak.

- Te is érzed? Eddig nem akartam mondani... - mondta John.

- Azt mondják, hogy a kosz egy idő múlva lekopik! - indultam a hátsó sorok felé.

- Nem zavar, hogy téged piszkálunk? - kérdezték.

- Addig, nem míg tudok hozzá tenni. - ültem le. - és persze nem annyira sértő.

- Annyira senkit nem piszkálunk. - ült mellém John.

- Ez nem jó hely! - ült le Edward is.

- Itt sokkal több mindent látsz - mondtam miközben bemutatkozott a csaj, aki a produkciót tartja a fókával. - ó de utálom. - morogtam. Ő volt Mitch egykori barátnője, aki nagyon beleszeretett közben hatszor megcsalta a barátomat. Amikor csak találkozunk, megfenyeget azzal, hogy ő vissza fogja szerezni Mitchet. Mindig azt mondom neki, hogy előtte a lehetőség. Nem féltem Mitchet, hisz nem olyan típus.

Egész műsor alatt őt néztem és gyilkos pillantásokat vetettem rá mikor rám nézett. Vigyorgott majd tovább magyarázott a fókákról.

- Rohadjon ki a fogad! - morogtam magam elé mikor vége lett.

- Miért szidod? Szerintem kedves. - mondta John.

- Ez csupa jó kívánság volt. - mosolyogtam.

- Ha bármi kérdésük van, jöjjenek bátran. És Fiona nagyon kedvesen osztogatja a puszikat. - mutatott a csaj a fókára.

- Csináljunk képet! - mondta John Edwardnek mikor felálltunk. Mérgesen néztem az ős ellenségemre miközben oda sétáltunk a fókához.

- Jöjjenek bátran! - kiabálta a csaj. Bátran sétáltam oda az alacsony üvegfalhoz majd támaszkodtam rá és nézni kezdtem a fókákat. - Louise neked a bálnáknál kéne állnod! - nézett rám. Pár másodperc hatásszünetet tartottam, majd rá néztem.

- Megértem miért dolgozol itt! Pont ide illesz. Az állatokhoz. - mondtam komolyan.

- Bocsi, nem érek rá ilyen pancserekre! - ment felfelé a létrára, amit azért raktak oda, hogy karikát tartsanak a fókának, amin átugorhat. Megráztam a fejemet majd elindultam az ikrek felé és teljesen véletlenül meglöktem a létrát. Az a szerencsétlen kibillent az egyen súlyából és arccal eset be a vízbe. A szám elé tettem a kezemet, hogy ne törjön ki belőlem a nevetés. Visszamentem az üvegfalhoz majd elmosolyodtam mikor a medence közepén lefolyt sminkkel hápogott, mint egy hal.

- Na, ki is pancser? - kuncogtam majd tovább mentem. Mikor az ikrekhez értem ők is kuncogtak az egészen.

- Amúgy neked mi is a neved? - kérdezte John.

- Ó bunkó vagyok, hogy még be sem mutatkoztam. Louise Hawking vagyok! - mosolyogtam. - de mindenki csak Lou-nak hív. Vagy Kicsinek.

- Miért kicsinek? - kérdezte Edward.

- Mert alig érem el a százhatvan centit. - motyogtam.

- Nekem nem tűnt fel, hogy ilyen alacsony vagy. - mondta John.

- Sok emberrel találkozunk, és sokan vannak, akik alacsonyabbak nálad. - mondta Edward.

- Ez megnyugtató. - indultunk tovább.

Közösen néztük még végig a bálnák showját is. Zárásig bent voltunk és ez a két ökör mindenről videót csinált meg fényképet. Azt gondoltam mikor Ann mesélt róluk, hogy biztos beképzeltek és bunkók, mert sztárok. De kellemesen csalódtam. Közvetlenek, kedvesek, pörögnek, hülyéskednek és nagyon barátkozóak.

- Igyunk valamit! - húztam be őket az egyik bárba, ahol alig voltak.

- Hé Kicsi - kiabálta valaki. - téged is látni erre? - kérdezte kicsi akcentussal. Oda néztem majd láttam, hogy Pablo a pultnál vigyorog rám.

- Ó te kubai csődör! - indultam széttárt karokkal. Mikor oda értem hozzá erősen megöleltem majd egy nagy cuppanósat adtam az arcára.

- Olyan régen láttalak! - hajolt el tőlem. - kicsit összementél! - mért végig.

- Csak rossz a szemed! - csaptam vállon.

- És kikkel jöttél? - bökött az ikrekre.

- Ja ők - fordultam meg majd intettem nekik, hogy jöjjenek ide. - tudod akikről Ann mindig egy regényt mond el!

- Hé srácok! Pablo vagyok. - nyújtotta a kezét. - szóval ti lennétek azok a híres ikrek! - mérte őket végig őket.

- Pablo ők nem - mondtam halkan a fülébe.

- Tudom, hogy nem a kukacot szeretik, hanem a barackot! - vigyorgott. Az ikrek csak furán néztek majd leültek.

- Jut eszembe ti még lógtok egy autogrammal! - mutogattam rájuk.

- Honnan tudod, hogy...

- Mondom, az FBI mindent tud! - álltam kettőjük közé majd intettem a pultosnak. - amúgy a barátnőm Ann van odáig meg vissza értetek. - mondtam majd oda lépett a pultos srác.

- Mit adhatok? - kérdezte.

- Három colát kérünk. És egy tequilát az úrnak! - mutattam Pablóra, aki csak elvigyorodott.

- Akkor ezt is tőle tudod, hogy nem iszunk alkoholt! - mondta Edward.

- Meg azt, hogy szüzek vagytok, meg nem cigiztek és nincs tetkótok sem! - mosolyogtam rá.

- Ó! - lepődött meg.

- Még azt is tudom, hogy ecset hajatok szokott lenni. - mutattam a kezemmel.

- És hallottad már az új albumunkat? - kérdezte John.

- Igen. És meg kell, hogy mondjam, nekem nem tetszik. Bocsi. - mosolyogtam.

- Egy őszinte ember. - mondta Edward.

- Itt a három Cola. - tette elém a srác. - még valamit?

- Nem, köszi! - vigyorogtam.

- Tizenkét dollár lesz. - mondta. Elő vettem a tárcámat majd kifizettem.

- Ez nem normális! - mondta John.

- De igen! - tettem el a visszajárót.

- Nekünk kellett volna kifizetni! - mondta Edward.

- Nem! Tegnap előtt annyi borra valót adtatok, hogy az a heti fizetésem. Na, jó nem. De ötven dollárt hagytatok ott nekem! - magyaráztam.

- Tudjuk!

- Van pénzünk.

- Nem kell féltened! - mondták.

- Ó de tudtam! - könyököltem a pultra. - gondoltam, hogy ezzel még elő rukkoltok egyszer! - morogtam.

- Most ha van, minek titkoljuk? - kérdezte valamelyikkőjük.

- Bocs. Igazad van! Késő van már. Nem tiszta az elmém. - egyenesedtem ki. - adjatok egy autogramot aztán húzom magam haza felé. - morogtam.

- És hová adjuk? - kérdezte Edward.

- Aaa... Jobb és a bal farkpofámra! - vigyorogtam. Mindketten kérdően néztek rám. - csak viccelek. Van nálam papír és toll is! - nyúltam a táskámért. Keresgélni kezdtem benne majd rájöttem, hogy a másik táskába hagytam a papírt.

- Van itt szalvéta! - kapta ki a kezemből a tollat John majd firkált valamit aztán oda adta Edwardnek, aki a másik oldalra firkált.

- Ez aztán bonyolult autogram! - vettem el tőle a szalvétát és vizsgálni kezdtem. - az FBI főnökének? - néztem Johnra.

- Te mondtad, hogy ott dolgoztál! - magyarázta.

- Igaz! - fordítottam meg a szalvétát majd felnevettem mikor megláttam a szöveget. - a legkirályabb CIA-s ügyintézőnek! - nevettem. - ti nem vagytok normálisak!

- Mondták már páran! - mondta John.

- Jó fejek vagytok ti Írek! Találkoznia kell Annek is veletek! - néztem rájuk. - apropó! Meddig maradtok itt? - kérdeztem.

- Kedden repülünk haza. - mondta Edward.

- Akkor remélem holnap rá értek! Délelőtt a parton. - mosolyogtam. – azt a milyen meglepetés lesz neki!

- Holnap szabadok vagyunk. - mondta John.

- Nagyon király! - vigyorogtam örömömben. - na lépek mert este nem sokat aludtam. Ötig tartottak bent mint egy rabot! - morogtam. - akkor holnap találkozunk! - léptem ki közülük. - meg fog ölni már az aláírásért is, de majd holnap. Huh! Máris félek. Na, sziasztok! - intettem nekik, majd megfordultam.

- Szia.

- És jó nyomozást! - mondták majd elindultam hazafelé...